A Pedagógusok Szakszervezetének elnökével, Galló Istvánnéval egyeztetett tegnap Tarnai Richárd, a Pest Megyei Kormányhivatal vezetője. A kormánymegbízott a megbeszélés után kiemelte, a szakszervezettel való munkában a kölcsönös nyitottságra helyezik a hangsúlyt.
A megbeszélésen többek között szó esett a megyei intézmények működéséről, az idei költségvetési tervekről és a megyei önkormányzatoktól átvett közoktatási intézmények helyzetéről. Az egyeztetésen Tihanyi Levente, a kormányhivatal főigazgatója, valamint Horváth Péter, a Pest Megyei Intézményfenntartó Központ (PMIK) vezetője és Molnár Tibor, a Pedagógusok Szakszervezetének Pest megyei titkára is részt vett.

Pest megyében a megyei önkormányzattól összesen 46, köztük 29 oktatási, 12 szociális, 4 közművelődési valamint 1 integrált gyermekvédelmi intézményt vett át az állam a megyei önkormányzatok konszolidációjáról szóló tavaly november 26-án hatályba lépett törvény rendelkezései szerint. A januárban létrejött PMIK-ban és a hozzátartozó intézményekben összesen 3700 közalkalmazott dolgozik.
A Pedagógusok Szakszervezetének elnökével folytatott tárgyaláson Tarnai Richárd kormánymegbízott kijelentette, a kormányhivatal a munka során a nyitottságra törekszik, ennek érdekében a jövőben folyamatos fognak egyeztetni. Legfontosabb cél, hogy az iskolák intézményi feltételeit minél jobb minőségben az ott tanuló diákok és az ott dolgozó tanárok érdekében biztosítsák. Elmondta, a nyitottság jegyében ezen a területen is várja a javaslatokat és az észrevételeket.
(Pest Megyei Kormányhivatal)