A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon február 21-én került sor a havi kirendeltség-vezetői és hivatásos tűzoltó-parancsnoki értekezletre. Az eseményen részt vett Branyiczky Márk tű. ezredes, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója és Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott is.

Az értekezletet Branyiczky Márk tű. ezredes nyitotta meg. Köszöntő szavait követően az igazgató röviden összefoglalta a tavalyi év kiemelt eseményeit, felsorolta a megtett intézkedéseket, majd kitért a 2017. év céljaira és feladataira.

A megnyitót követően Tarnai Richárd kormánymegbízott bemutatta a kormányhivatal felépítését, az elmúlt időszak törvényi változásait, valamint kitért a hivatalok átalakításának céljaira is. Előadásában kiemelte, hogy „a szervezeti rendszer költségtakarékos racionalizálása mellett a valódi ügyfélbarát, hatékony közigazgatás megteremtése, és az eljárási szabályok egyszerűsítése volt a végső feladat”.

A kormánymegbízott előadását követően - a munkaterv alapján- a szakterületi vezetők előterjesztéseivel folytatódott tovább a kirendeltség-vezetői és hivatásos tűzoltó-parancsnoki értekezlet.

(Pest Megyei Kormányhivatal)