Megkezdődött a szezonális termékek fogyasztóvédelmi ellenőrzése, a munka során a Pest Megyei Kormányhivatal szakemberei fokozott figyelmet fordítanak a húsvétkor gyakrabban vásárolt cikkekre – hangsúlyozta Tarnai Richárd kormánymegbízott.

Húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe. Mindenki a legnagyobb gondossággal szeretné kiválasztani családja és szerettei számára az ajándékot, az ünnepi ételekhez szükséges termékeket. Ebben az időszakban fokozottabban ellenőrzik a szezonális termékeket a szakemberek – tudtuk meg Koller Edittől. A kormányhivatala fogyasztóvédelmi osztályának vezetője elmondta, elsősorban a sonkákra, a különféle csokoládéból készült figurákra, a kalácsokra, a tormákra, a mustárokra, a majonézekre, a tojásokra és a tojásfestékekre, valamint a kölnikre helyezik a hangsúlyt ellenőrzéseik során.

A szakhatóság célja a nem megfelelő termékek forgalomból történő kivonása, illetve visszahívása mellett az is, hogy ellenőrizzék a vásárlók termékválasztékban történő eligazodását elősegítő tájékoztatást is. A szakember hangsúlyozta, alapvető fontosságú a sonka só-, víz-, fehérje-, és zsírtartalmának, valamint a kalács zsír-, cukortartalmának vizsgálata. A csokoládé figurák 2015. évi vizsgálatának tapasztalatai alapján továbbra is kiemelt jelentőségűnek tartják a szakemberek annak ellenőrzését, hogy valóban csokoládé-e a gyermekeknek megvásárolt húsvéti tojás, bárány, nyuszi, valamint a táblás csokoládék.

Áruválasztásunkkor a minőség mellett jelentős szerepet játszanak az árak is, ezért fontos, hogy a fogyasztókat erről pontosan tájékoztassák a vállalkozások. Az ünnepek előtti kiadások csökkentése miatt a fogyasztók számára vonzóak a különféle akciók, ezek valóságtartalmának, érvényesülésének vizsgálatára is nagy hangsúlyt fektet a hatóság – emelte ki a szakember.

(Pest Megyei Kormányhivatal)