A tapasztalatok szerint gyakorta jelent gondot, hogy a kezdő gazdasági szereplők nem tudják, pontosan mit vár el tőlük a jogrendszer. Ebben segít az adóhivatal új szolgáltatása, az ügyfélcentrikus mentorprogram.

Havonta átlagosan mintegy tízezer vállalkozás kezdi meg a tevékenységét. A NAV mindegyikükkel felveszi a kapcsolatot a megalakulásuktól számított 30 napon belül, és az érintetteknek akár személyre szabott segítséget is nyújt.

A részvétel ingyenes a féléves mentorprogramban, és igen egyszerű, csak regisztrálni kell. A NAV új szolgáltatását az összes gazdálkodó igénybe veheti. A regisztrációt követően mentoráltak lehetnek a kezdő egyéni vállalkozók, a cégbejegyzésre kötelezett szervezetek, a bíróság által nyilvántartott civil szervezetek, az ügyvédi irodák, valamint az ügyvivő irodák.

Azon túl, hogy az adóhivatal rendszeresen kiscsoportos, interaktív fórumokat tart, a NAV kijelölt szakemberei, a mentorok fél éven keresztül folyamatosan segítik a kezdő vállalkozásokat, akik például a folyószámlával kapcsolatos kérdéseikre is választ kaphatnak. A folyamatban lévő ügyekben is támogatást nyújthat a mentor, de még a hiánypótlás szakszerű végrehajtásában is segédkezhet, vagy akár vámügyekben is konkrét tájékoztatás adhat. A hivatal ingyenes szolgáltatását érdemes szerinte kihasználni, hiszen a mentor a NAV nyilvántartásában szereplő információk alapján például a bevalláskitöltésben vagy -javításban is segíthet.

A jövőben folytatódnak a „kiscsoportos” fórumok, melyeken a kezdő vállalkozások első kézből értesülhetnek a szabályokról és a NAV gyakorlatáról. A rendezvényeken a telefonos ügyintézéshez egyedi PIN-kód is igényelhető.

Pest megyében a következő időpontokban lesznek konzultációk:

Helyszín Téma Időpont
1134 Budapest, Dózsa György út 128-132.
B épület földszint Konferenciaterem
Amit az adózásról
tudni érdemes
2018.04.24 10:30
1134 Budapest, Dózsa György út 128-132.
B épület földszint Konferenciaterem
Hogy adózzak? 2018.04.24 13:00

(NAV)