Kiemelt figyelmet fordított az autóbuszok, ezen belül az iskolásokat szállító „kiránduló buszok” ellenőrzésére a Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatala Közlekedési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Járműforgalmi Osztálya a korábban történt autóbusz balesetek miatt a nyár eleji és nyári időszakban Pest megye teljes területén.

 

Ebben az időszakban 132 darab autóbusz ellenőriztek a szakemberek, melyből 25 busz esetében állapított meg a hatóság különböző szabálysértéseket. Ezen felül Gödöllő környékén a közforgalmú személyszállítás ellenőrzése során az autóbusz végállomás és buszgarázs helyszíneken 9 darab autóbusz vizsgálatát követően 8 darab műszakilag kifogásolható autóbusz esetében16 hiányosságot rögzítettek.

Az ellenőrzések során a kormányhivatal közúti ellenőrei vizsgálták az autóbuszok közlekedés biztonsági megfelelőségét, valamint a gépjárművezetők vezetési idejére és pihenőidejére vonatkozó előírások betartását. Az ellenőrzések tapasztalatai alapján több esetben rendeltek el, javítást követően a járművek ismételt teljes körű műszaki megvizsgálását, illetve a járművezetők vezetési és pihenőidejének elemzése során mind a járművezetők, mind a vállalkozásokkal szemben közigazgatási hatósági eljárást folytattak le. Az ellenőrzés során sajnálatos módon engedély nélkül átalakított gyermekszállító autóbuszt is talált a hatóság.

Szolgáltatók részére fontos tudni, hogy a járművek átalakításához a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendeletben említett esetekben a közlekedési hatóság előzetes engedélyét kell megkérni. A tervezett átalakításra benyújtott műszaki dokumentáció vizsgálatát követően dönt a közlekedési hatóság az átalakítás megvalósíthatóságáról. Csak olyan átalakításra adható ki engedély, amely a jármű közlekedésbiztonsági- utas biztonsági jellemzőit nem rontja.

Az engedély nélkül, szabálytalanul átalakított személyszállító szolgáltatást végző járművekkel való közlekedés a szolgáltatást igénybevevők nagy száma, a kialakuló veszélyhelyzetek miatt fokozott biztonsági kockázatot jelent. Erre való tekintettel az Országgyűlés a közelmúltban elfogadta a Büntető Törvénykönyv módosítás, mely szerint 2018. augusztus 7-től büntethető a jogellenesen átalakított személyszállító jármű vezetése. Emellett a Büntető Törvénykönyv más tényállásai alapján büntethető az engedély nélküli jármű „legalizásásában” való közreműködés.

Gyermekeink biztonsága, a veszélyhelyzetek megelőzése érdekében a kormányhivatal továbbra is megkülönböztetett figyelmet fordít a személyszállítási szolgáltatást végző vállalkozások járművei üzemeltetése, valamint a járművezetők munkája jogszerűségének ellenőrzésére.

(Pest Megyei Kormanyhivatal)