Az egész országból érkeztek a megyei kormányhivatalok munkatársai a pesti Vármegyeházán tartott szakmai megbeszélésre, amelynek témája az uniós általános adatvédelmi rendelet, a GDPR gyakorlati alkalmazása volt.

A megjelenteket Bíró Attila, a Miniszterelnökség hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkára és Tarnai Richárd kormánymegbízott köszöntötte. A fórumon részt vett Radich Orsolya, a Pest Megyei Kormányhivatal főigazgatója és Fehér Edina, az intézmény igazgatója is.

A Miniszterelnökség helyettes államtitkára hangsúlyozta, a rendelet alkalmazásában jelentős felelősségük van a hivatalok adatvédelmi munkatársainak. Bíró Attila elmondta, az információs törvény mellett a GDPR az, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ne sérüljön a személyes adatok védelme és közadatokhoz való hozzáférés joga.

A Pest megyei kormánymegbízott egy gyermekkori személyes élményén keresztül hívta fel a figyelmet az adatvédelem szükségességére. Tarnai Richárd szerint nagyon fontos, hogy közvetlen hangnemben ejthettek szót a mindennapi munkavégzés során előforduló adatvédelmi kérdésekről.

Fehér Edina, a Pest Megyei Kormányhivatal igazgatója kiemelt célként fogalmazta meg, hogy a megyei kormányhivatalok közös feladatellátásaikban minden fontos, a gyakorlati alkalmazás során felmerült kérdést érintsenek.

A fórumon elhangzott, nagyon fontos a befutott kérelmek koordinálása és tartalmi bírálata. Ezeknek meghatározó része a sajtó képviselőitől és politikusoktól érkezik.

(Pest Megyei Kormányhivatal)