A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Közép-magyarországi Regionális Szervezete (VOSZ-KMRSZ) rendezett tegnap kötetlen megbeszélést a XIV. kerületben. Az esemény keretében Tarnai Richárd kormánymegbízott Marjay Gyulával, a VOSZ-KMRSZ elnökével és Pest megyei munkáltatókkal tartott egyeztetést.
Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkára pályázatot hirdet a közoktatási közszolgálati feladatok megvalósításában való részvétel tárgyában 2012. augusztus 31. és 2017. augusztus 31. közötti időszakra vonatkozóan.
A Pest Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja TÁMOP 1.1.1 „Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése” elnevezésű kiemelt projekt keretében Állásbörze és munkáltatói fórum került megrendezésre 2012. május 10-én Vácon, a Madách Imre Művelődési Központban.
Budapest és Pest megye kormányhivatalainak csapatai mérték össze tudásukat és erejüket a hétvégén rendezett labdarúgó teremtornán. Tarnai Richárd, Pest megye kormánymegbízottja a torna legsportszerűbb együttesének díját vehette át csapata nevében a budafoki sportcsarnokban rendezett viadal eredményhirdetésén.
A nyári szünet közeledtével kezdetét veszi a táborszezon. Sokakban az a téves képzet élhet, hogy a gyermekek táborozását elegendő megszervezni és lebonyolítani – azzal további teendő nincs. Ha a szervezők (és résztvevők) el akarják kerülni a felesleges kellemetlenségeket, akkor célszerű az alább leírtakat figyelmesen elolvasni és betartani.
Felavatták május 11-én Ahn Eak Tai dél-koreai zeneszerző szobrát a Városligetben. Az ünnepségen megjelent magyar és koreai elöljárók egyaránt bíznak abban, hogy ezzel nem csupán a dél-koreai himnusz szerzőjének emléke előtt adóznak, de a két nép barátságát is elmélyítik. Tarnai Richárd, Pest megye kormánymegbízottja is részt vett az eseményen, aki tagja az emlékművet állító Magyar-Koreai Társaságnak.
Áder János az Országgyűlés által május 2-án megválasztott köztársasági elnök csütörtökön a Sándor-palotánál ünnepélyesen átvette hivatalát. Magyarország új köztársasági elnöke beszédében azt hangsúlyozta, új kiegyezésre van szüksége az országnak.
A Nemzeti Vidékstratégiáról és a Darányi Ignác tervről adott tájékoztatást a nagykátai gazdafórumon a kormány nevében Fazekas Sándor agrárminiszter. A gazdák számára tartott egyeztetésen Tarnai Richárd, a Pest Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja is részt vett.
A Vidékfejlesztési Minisztérium kommunikációs kampányt indít annak érdekében, hogy minél többen éljenek az osztatlan közös földtulajdon megszüntetésének „államilag finanszírozott” lehetőségével, minél többen értesüljenek a „jogvesztő” határidőről, és a tulajdonosok minél előbb jelentkezzenek a körzeti földhivataloknál.
Május 31-ig lehet leadni a Pest Megyei Kormányhivatal által meghirdetett gyermekrajz verseny pályázatait a Ceglédi Kormányablakban (2700 Cegléd, Kossuth tér 7.) 08.00 és 20.00 óra között. A pályaművek postai úton is eljuttathatóak a Pest Megyei Kormányhivatal Ügyfélszolgálati Főosztályának (1052 Budapest, Városház utca 7.) címezve.