Szorosabb hatósági együttműködéssel szoríthatók vissza a szabálytalan árubemutatók, a kormány a rendőrség és az adóhatóság mellett a békéltető testületek munkájára is számít a visszaélések megszüntetése érdekében - mondta Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára.

Ismertette, hogy a 2015 decemberében elfogadott törvénymódosításnak köszönhetően a visszaélések száma másfél év alatt az ötödére esett vissza. 2015-ben havonta átlagosan 43 panasz érkezett, tavaly 26, idén pedig augusztussal bezárólag pedig már csupán 13. Felidézte, hogy megtiltották az árubemutatókon a hitelközvetítést a fogyasztók eladósodásának megakadályozása érdekében, valamint megtiltották az ingyenes juttatás reklámját, amellyel a kereskedők jelentéktelen dolgot kínáltak ingyenesen olyan vásárlásért, amely a vevőket megkárosította. Szigorodtak az ügyfélszolgálati szabályok is, így az eladónak a vásárlást követően is elérhetőnek kell maradnia.

Kara Ákos elmondta azt is, hogy idén 19 vizsgálatból 14 tárt föl valamilyen szabálytalanságot, a tavasszal meghirdetett második fogyasztóvédelmi akcióterv keretében pedig fokozták az együttműködést a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal, valamint a rendőrséggel - írja az MTI.

Napjainkra visszaesett a termékbemutatók száma Nógrádban is

2015-ben a termékbemutatókat érintve tíz vizsgálat lefolytatását kezdeményezte a Nógrád Megyei Kormányhivatal Salgótarjáni Járási Hivatala Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztálya
Fogyasztóvédelmi Osztálya. Ezek során hét cég rendezvényeit jelölték ki. A tíz vizsgálat közül tényleges bemutató megtartására végül mindössze négy esetben került sor. Ekkor sem a bemutatott terméket, sem pedig az elhangzottakat tekintve nem jelentkezett jogsértő magatartás. Nógrád megyében a rendezvények helyszínéül jellemzően a városokat és azon belül is a vendéglátó egységeket, kulturális intézményeket választották a szervezők.

A témához kapcsolódó, a hatóságon rögzített panaszok száma nem egyértelműen tükrözte a valóságot, mert nagyságrendekkel többen voltak azok, akik - telefonon vagy személyesen - tanácsért, szóbeli segítségért fordultak a fogyasztóvédelmi szakemberekhez, de nem tettek hivatalos bejelentést.

2016 márciusában és áprilisában összesen hat helyszínen szerveztek árubemutatót megyénkben, melyek mindegyikén részt vettek a hatóság munkatársai. Valamennyit egy vállalkozás szervezte, minden esetben egy lézertechnikát alkalmazó karórát mutattak be. A termék helyszínen történő megvásárlására nem biztosítottak lehetőséget, így a hatósági eljárás indítására egy esetben sem kerülhetett sor. Az év második felében a nógrádi hatóság semmilyen formában nem értesült árubemutató tartásáról.

2017-ben szeptember közepéig bezárólag termékbemutatókkal kapcsolatos bejelentés vagy kérelem, továbbá jelzés társhatóságoktól vagy jegyzőktől nem érkezett a szakterületért felelős nógrádi hatósághoz.

A témáról további hasznos információk érhetőek el a fogyasztovedelem.kormany.hu oldalon.

(Nógrád Megyei Kormányhivatal / MTI)