Újabb kiadvánnyal segíti a fogyasztók tájékoztatását a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) a kormányhivatalok hathatós közreműködésével. A "Panasza van? Segítünk!" című fogyasztóvédelmi kiadványsorozat harmadik és negyedik részét sajtótájékoztató keretében mutatták be, az idei téma a felhasználóváltás és a védendő fogyasztói státusz.

A kiadványt bemutató salgótarjáni sajtótájékoztatón részt vett dr. Szabó Sándor, a Nógrád Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja, Scherer Zsolt, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal szóvivője és Rajkai Péter, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal fogyasztóvédelmi ügyfélkapcsolati osztály vezetője.

Dr. Szabó Sándor ismertette: a fogyasztóvédelmi hatóság hatáskörei és feladatai 2017. január 1-től jelentősen átalakultak: az általános elsőfokú fogyasztóvédelmi hatósági feladatok a kormányhivataloktól átkerültek a járási hivatalokhoz. Ugyanakkor a megyeszékhely szerinti járási hivatalok, így a Salgótarjáni Járási Hivatal hatásköre egyes kérdésekben a fogyasztóvédelmi hatósági ügyekben a megye egész területére kiterjed. Nógrád megyében első fokon a Salgótarjáni Járási Hivatal vizsgálja tehát - többek között - a közszolgáltatásokkal kapcsolatos ügyeket, de hatáskörébe tartozóan ide kell sorolni például az árubemutatóval, elektronikus kereskedelemmel kapcsolatos eljárásokat is.

A leggyakoribb ügyek közül a kormánymegbízott kiemelte, hogy a hulladékgazdálkodás területén a legjellemzőbb fogyasztói probléma a szolgáltatás szüneteltetésével kapcsolatos. Ennek oka legtöbbször, hogy a fogyasztók hiányos ismeretekkel rendelkeznek a szüneteltetés feltételeiről, illetve nem minden esetben vannak tisztában a szolgáltatás kötelező igénybevételének jellegével.

Scherer Zsolt kiemelte: a vitás ügyek sokszor abból adódnak, hogy az adásvétel, bérbeadás vagy költözés során a fogyasztók megfeledkeznek a változások bejelentéséről a szolgáltató felé. A MEKH kiadványa egy változás-bejelentéshez használható formanyomtatványt is tartalmaz, amely megkönnyíti az ügyintézést.

A fizetési nehézséggel küzdő fogyasztók helyzetével kapcsolatban a szóvivő aláhúzta: aki ilyen problémával küzd, azonnal jelezze a szolgáltatójánál, kérjen segítséget és ne várja meg a követelésbehajtást, vagy a szolgáltatásból való kikötést. Utóbbi esetekben ugyanis rendre további, az amúgy is nehéz helyzetben lévő fogyasztót terhelő terhek fognak jelentkezni.

A fizetési nehézségekre az egyik megoldás az előrefizetős mérőórák bekötése – ismertette Rajkai Péter. A kártyákat az adott szolgáltatóknál és a Lapker Zrt. hálózatának üzleteiben lehet feltölteni. Újságírói kérdésre elmondta: jelenleg mintegy 100 ezer előrefizetős mérőóra van használatban az országban, de a legtöbben nem szociális, hanem bizalmi okokból döntenek ezen megoldás mellett – például ha az adott ingatlant rendszeresen kiadják vagy albérlők lakják azt. A védendő fogyasztóknál mintegy 17 ezer előfizetéses mérőóra található.

Az egészségügyi okokból védendő fogyasztókkal kapcsolatban Scherer Zsolt hozzátette: az ilyen – egészségügyi állapotukat igazolt – fogyasztóknak adott esetben akár a folyamatos villamosenergia-ellátást is biztosítani kell a szolgáltatónak. Különböző fogyatékosság esetén kérhető óraáthelyezés, hogy például egy mozgássérült fogyasztó is hozzá tudjon férni saját mérőórájához. Ha ebből a fogyasztói körből valaki jogosult rá és kéri, a szolgáltató köteles minden hónapban házhoz menni és ott biztosítani a számlafizetési lehetőséget is – tette hozzá a szóvivő.

Újságírói kérdésre Scherer Zsolt elmondta: egy-egy problémás, vitás esetben az adott szolgáltató üzletszabályzatában lefektetetteket kell megvizsgálni, ha a kérdés ez alapján is vitás, akkor az adott ügyfélszolgálat lehet a következő lépés. Ha a kapott információ nem megfelelő vagy továbbra is vitás, akkor a MEKH rendelkezésre áll telefonos ügyfélszolgálatán keresztül.

Dr. Szabó Sándor kormánymegbízott hozzátette: a fogyasztóvédelmi hatósághoz beérkező ügyek legtöbbször már "eső után köpönyeg" jelleggel futnak be, hiszen a panaszosok itt akkor jelentkeznek, ha már megtörtént a baj. A baj megelőzésének pedig az egyik legjobb módja a tájékozottság és a tájékoztatás a jogokkal és kötelezettségekkel kapcsolatban. Ha a fogyasztók tisztában vannak a jogaikkal és kötelezettségeikkel, akkor nagyon sok ilyen hatósági ügy megelőzhető, ami egyben egyértelműen pénztárcakímélő is az állampolgárok oldaláról. Ezért fontosak az ilyen és hasonló, az állampolgárokat szolgáló tájékoztató kiadványok – húzta alá.

A sajtótájékoztatón bemutatott kiadványok a napokban elérhetőek lesznek a Nógrád Megyei Kormányhivatal legtöbb ügyfélszolgálatán, illetve elérhetőek a www.mekh.hu honlapról is (a korábbi tájékoztató kiadványokkal együtt).

(Nógrád Megyei Kormányhivatal)