A foglalkoztatási adatokban is türköződnek a Nógrád megyei társadalmi-gazdasági folyamatok javuló tendenciái: a 2013-as 50 százalék alatti foglalkoztatási ráta 67,7 százalékra emelkedett tavaly év végére, eközben a 15,1 százalékos megyei munkanélküliségi mutató 6,8 százalékra csökkent - ismertette dr. Szabó Sándor. A kormánymegbízott hozzátette: az elmúlt öt évben 26,4 százalékkal emelkedett a foglalkoztatottak száma, miközben a munkanélkülieké csaknem felére csökkent.

Dr. Szabó Sándor tájékoztatása szerint 2018-ban a foglalkoztatás szintje alapján országos viszonylatban 8 megyét megelőzve a középmezőnybe tartozott Nógrád, miközben a munkanélküliségi ráta a harmadik legmagasabb értéket mutatta.

A foglalkoztatási szolgálat Nógrád megyére vonatkozó adatai alapján július végén kevesebb, mint 11 ezer fő volt a nyilvántartott álláskeresők létszáma, amely 2,2 százalékkal kevesebb, mint 2018 azonos időszakában - mondta a kormánymegbízott. 1991-ig visszatekintve pedig ez a legkedvezőbb júliusi adat - hangsúlyozta dr. Szabó Sándor. Ismertetése szerint a nógrádiak munkaerő iránti kereslete 2013-tól évről évre kisebb-nagyobb mértékben élénkül, az utóbbi három évben pedig a piaci álláshelyek száma már meghaladta az ötezer főt. A közfoglalkoztatás terén ugyanakkor folyamatosan csökken a kereslet - jegyezte meg dr. Szabó Sándor.

A foglalkoztatási osztályok közvetítői a munkáltatók és az álláskeresők igényeit összehangolva igyekeznek betöltetni az üres álláshelyeket: a járási hivatalok foglalkoztatási osztályai 2019 első felévében 7 185 alkalommal közvetítették az ügyfeleket a betölthető álláshelyekre, ezeknek az ajánlásoknak pedig több mint négyötöde sikeresen, munkaviszony létesítéssel végződött - tette hozzá.

A kormánymegbízott hangsúlyozta: a kormányhivatal, illetve a hat járási hivatal foglalkoztatási osztályán is kiemelt feladat, hogy az álláskeresőknek, illetve a munkaerőt kereső vállalkozásoknak hatékony segítséget nyújtsanak. Ennek érdekében 22 milliárd forint feletti összköltségű projektekben 22 ezer nógrádi álláskeresőnek segítenek 2021 végéig, hogy minél eredményesebben érvényesülhessenek a munkaerőpiacon - egészítette ki. A képzési programok folyamatosan indulnak a megyében, így a szakképzettség megszerzésével az álláskeresési és a bérezési lehetőségek is előnyösebbé válhatnak az álláskeresők számára - tette hozzá a kormánymegbízott.

(Nógrád Megyei Kormányhivatal)