A Komárom-Esztergom Megyei Védelmi Bizottság 2017. november 24-én tartotta a második féléves rendes ülését a kormányhivatal épületében.

A tizenhárom napirendi pont tárgyalása az MVB 2017. évi munkájának beszámolójával, valamint a jövő évi feladatok meghatározásával kezdődött.

Ezt követően tájékoztatókat hallgathattak meg, majd a védelmi gyakorlatok megyei tapasztalatait ismertették az előadók.

Beszámolók hangzottak el az információ biztonság területén jelentkező kockázatokról, továbbá a megye közlekedés biztonsági és közbiztonsági helyzetéről és a helyi védelmi bizottságok éves munkájáról.

Fotók: Fodor Bernadett


Az ülés végén kiemelkedő munkájáért Megyei Védelmi Bizottsági Emlékérmet vehetett át Soványné Pánczél Gizella, a Komáromi Járási Hivatal hivatalvezető-helyettese, Viczián Mária, a Népegészségügyi Főosztály munkatársa és Boros Levente, a kisbéri Táncsics Mihály Gimnázium és Szakközépiskola tanára.

(Kormánymegbízotti Kabinet)