A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal adott otthont ismét az „Év háza Komárom-Esztergom megyében” című kiállításnak.

Az idei év különlegessége, hogy a megyei építészek munkái mellett egyúttal a Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ) „V4 országok díjazott családi házai” című kiállítása is bemutatásra került, ezzel kínálva valóban gazdag és érdekes látnivalót a hivatalba érkezők számára.

Dr. Kancz Csaba kormánymegbízott örömét fejezte ki, hogy ismét házigazdái lehetnek ennek a színvonalas bemutatónak, mely a megyében élő és alkotó építészek munkáit mutatja be. A beérkezett pályaművek jelentősége azért is nagy, mert ennek segítségével valódi áttekintés kapható az ötletes tervekről és azok megvalósításáról.

A hivatalba érkező állampolgárok és minden érdeklődő biztosan talál majd érdekességeket a következő pár hétben a kiállított alkotások között.

Krizsán András DLA a MÉSZ elnöke beszédében Tamási Áront idézte: „azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” - ez az otthonlevés az építéssel kezdődik, és az építés mindig megelőzi azt a célt, hogy valahol ki kell alakítanunk saját életterünket. Ez a folyamat nagyon sok tényezőből épül fel, hiszen kell egy jó építtető, egy jó mesterember, hatósági és szabályozási környezet, ami megkönnyíti és lehetőség szerint jó irányban tereli a munkát. A MÉSZ szövetsége is megpróbál hozzá tenni valamit a minőségi építés, építtetés folyamatához. Az elmúlt 115 éves múltja is bizonyítja, hogy a példa értékű építészet milyen fontos volt a szövetség számára, melyet igyekeznek a nagyközönség számára is bemutatni, nem csak az ország határin belül. Kiemelte, a magyar építészek nemzetközi szinten is megállják a helyüket, és nemzetközi szinten is képesek kimagasló alkotásokat létrehozni. Ennek kapcsán alapította meg, immár tíz éve a szövetség a „Visegrádi négy országok díjazott családi házai” építészeti vándorkiállítást, mely járt már Krakkóban, Kassán, Pozsonyban, és Prágában is.

Markos Anikó a Komárom-Esztergom Megyei Építész Kamara elnöke kiemelte, október az építészet hónapja volt, mely során számos rendezvény zajlott megyénkben is. Beszédében kitért a települési arculati kézikönyvek jelentőségére, mely mintául szolgál az építtetők részére. Ez a munka a készítők és a véleményezők szoros, példa értékű együttműködésével zajlott. Ezt követően röviden bemutatta az idei díjazottak alkotásait.

A megnyitó végén a Magyar Építőművészek Szövetsége és a Komárom-Esztergom Megyei Építész Kamara ünnepélyesen aláírták együttműködési megállapodásukat.

Az Év Háza Komárom-Esztergom Megyében DÍJBAN részesültek: Dorogi Református Gyülekezeti Ház (Tervező: Máté Edina) Társasház, Nyergesújfalu (Tervező: Dankó Kristóf) Gyártócsarnok, Esztergom (Tervező: Dankó Kristóf). A díjak mellett egy pályázat különdíjban, négy pályázat dicséretben részesült. Gratulálunk a díjazottaknak, munkájukhoz további sok sikert kívánunk!

 

A kiállítás 2018. november 23-ig tekinthető meg a kormányhivatal aulájában.

(Kormánymegbízotti Kabinet)