Komárom-Esztergom megyében öt drón is segíti a parlagfűvel szennyezett területek felderítését.

A parlagfű-mentesítéssel kapcsolatos tudnivalókról tartott sajtótájékoztatón a kormánymegbízott hangsúlyozta, hogy a földhasználóknak kötelességük folyamatosan ellenőrizni és megakadályozni a növény virágzását.

Az utóbbi években az időjárás kedvezett a parlagfű növekedésének, ezért a gyomnövény elleni védekezési feladatok végrehajtása országos szinten is egyre hangsúlyosabb szerepet kap. Míg megyénkben 2016-ban összesen 90 hektár területen végeztek parlagfű felderítést, addig 2017-ben 384 hektár, 2018-ban pedig 566 hektár területet vontak ellenőrzés alá.
A parlagfű elleni védekezéssel kapcsolatban korábban meghatározott határidő már nem mérvadó, hívta fel a figyelmet Dr. Kancz Csaba.

A kormánymegbízott elmondta, bízik abban, hogy önkéntes jogkövetéssel minél többen pótolják majd a mulasztásokat, hiszen ellenkező esetben kényszerkaszálás, illetve bírságolás is elrendelhető. Hangsúlyozta továbbá, hogy a munka hatékonyságát már drónok is segítik, melyből 5 darabot állítottak szolgálatba a tavalyi év végén, pályázati forrásból. Az eszközök használatával nagyobb mezőgazdasági területeket, valamint a megközelíthetetlen és be nem látható részeket is fel lehet deríteni.

Kollégáink munkájának eredményeként évről évre egyre több területet tudunk feltárni - mondta Hajasné Dr. Hertelendi Valéria, a Tatabányai Járási Hivatal vezetője, aki felhívta a figyelmet arra is, hogy a közfoglalkoztatási program keretében is történik parlagfű-mentesítés az önkormányzati, valamint állami tulajdonú területeken. Az Agrárminisztérium javaslatára idén öt ütemben végeznek védekezési tevékenységet, június és szeptember között. Megyénkben, az első szekcióban 384 közfoglalkoztatott vett részt, összesen 990.575 négyzetméter terület mentesítését végezték el a meghatározott időintervallumban. A második felderítési és kaszálási szekció ezen a héten zajlik, a „Parlagfű-mentesítési” héttel összhangban.

A Növény-és Talajvédelmi Osztály vezetője elmondta, hogy a parlagfűfertőzés észlelését követően gondoskodni kell a szakszerű ellenőrzésről, a közérdekű védekezés elrendeléséről és végrehajtásáról, majd a mulasztó felelősségének megállapítása kapcsán a növényvédelmi bírság kiszabásáról. Molnár József hozzátette, az állampolgároknak lehetőségük van telefonon, levélben, személyesen vagy a Parlagfű Bejelentő Rendszeren keresztül online megtenni a jelzést. A közérdekű védekezést indokolt esetben a növényvédelmi hatóság határozattal rendeli el, majd ismételten ellenőrzi a területet, és amennyiben az ügyfél a védekezési kötelezettséget idő közben nem teljesítette, kirendeli a közérdekű védekezés végrehajtásával foglalkozó megbízott vállalkozót. A bírság összegét az ügy összes körülményét mérlegelve állapítják meg, melynek során elsősorban a terület elhelyezkedését, a parlagfűvel fertőzött részek nagyságát veszik figyelembe. Az osztályvezető hozzátette, hogy az utóbbi években jelentősen növekedett az ellenőrzések hatékonysága, a felderített esetek száma.

Harsányiné Dr. Patkó Enikő megyei tisztifőorvos népegészségügyi szempontból közelítette meg a téma fontosságát. Kiemelte, hogy országosan 19 pollenmérő készülék üzemel, Tatabányán a Polgármesteri Hivatal tetején található pollendob, melyeket kötelezően a talajszinttől 15 méteres magasságban kell elhelyezni. Segítve az érintettek információhoz jutását a mérőeszközből kinyert adatok a kormányhivatal honlapján is megtalálhatóak, illetve azokat rendszeresen megküldik az orvosok, tüdőgondozók és a média részére, így a lakosság is értesülhet a friss adatokról.

(Kormánymegbízotti Kabinet)