Becket Szent Tamásra emlékeztek Esztergomban a Szent Tamás-hegyi kápolnában, majd a keresztény értékekről és az európai identitásról rendeztek emlékülést a Szent Adalbert Központban.

Az eseményen részt vettek egyházi, politikai vezetők, szűkebb hazánkat többek között dr. Völner Pál államtitkár, Dr. Kancz Csaba kormánymegbízott, Steindl Balázs megyei közgyűlés alelnöke és Horváth-Szeder Gábor esztergomi járásvezető képviselték, és jelen voltak Magyarország és a környező országok gazdaságát és kulturális életét meghatározó szereplők is.

Esztergomban hagyomány, idén 24. alkalom, hogy a Szent Tamás-hegyi kápolnában a Rudnay Sándor Kulturális és Városvédő Egyesület és a Rudnay Sándor Alapítvány ünnepséget szervez, ahol Becket Tamás vértanúra, canterbury püspökre emlékeznek.

Az ünnepséget Kiss-Rigó László püspök nyitotta meg és több nyelven szólt imádsága az 1170-ben mártírhalált halt érsek tiszteletére. Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az európai közös jövő fontosságára és a keresztény gyökerekhez való visszatérésre hívta fel a figyelmet. Nem szabad hagyjuk, hogy a nyugati civilizáció romlása hazánkra is rányomja bélyegét – fogalmazott és hozzátette: közösségközpontú rendszer kiépítése és megtartása, az egyén méltóságának és teljesítményének elismerése a cél.

Ian Lindsay, az Egyesült Királyság magyarországi nagykövete beszédében Szent Tamás máig is érvényes egyházi jogokért való küzdelmét emelte ki, mely mindig fontos volt hazánk életében. Angol és magyar nyelvű előadását Szabadhegy Péter, Magyarország korábbi nagykövete az Egyesült Királyságban beszéde követte. Fontosnak tartotta, hogy kiemelje: két évvel ezelőtt Becket Szent Tamás Esztergomban őrzött ereklyéit a szigetországban is bemutatták. Többek között ilyen és ehhez hasonló gesztusok is hozzájárultak ahhoz, hogy Anglia és Magyarország együttműködése kedvezővé és előremutatóvá válhasson.

Takács László a londoni The Mercers Company képviselője az anyagi javak helyett az egyének egyedi, szellemi értékét tartja előbbre valónak, ez a nézet szintén a mártír életszemléletére vall. Zárszavában Romanek Etelka esztergomi polgármester Európa keresztény gyökereinek fontosságát hangsúlyozta, melynek megőrzéséért mi magyarok vagyunk felelősek.

Esztergom és Canterbury a 12. század óta áll kulturális és vallástörténeti kapcsolatban. Mindkét település érseki központ. Egykori főpapjaik, Becket Tamás és Bánfi Lukács esztergomi érsek párizsi tanulmányaik idejéből származó személyes barátsága alapozta meg a két város jó viszonyát. Bánfi Lukács esztergomi érsekként rendelte el a megemlékzés helyén található kápolna eredetijének ápítettetését Szent Tamás tiszteletére.Az 1170-ben mártírhalált halt Becket Tamás érsek éppúgy kiállt az egyház autonómiája mellett, mint a magyar egyház akkori feje.

Becket Tamás halála után Jób érsek prépostságot alapított Esztergomban a vértanú tiszteletére.Lékai László bíboros - aki 1976-tól haláláig, 1986-ig volt a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke - Becket Tamás 1538-ban Esztergomba került ereklyéinek egy részét Canterbury érsekségének adományozta, mivel Angliában VIII. Henrik rendeletére a szent összes emléktárgyát megsemmisítették.

Fotók: Esztergomi Önkormányzat

(Kormánymegbízotti Kabinet)