Az ÉDV Zrt. bányásznapi ünnepségét a tatabányai Széchenyi István Művelődési Házban tartotta meg.

Székely Ferenc Géza vezérigazgató ünnepi beszédében elsőként a Jó szerencsét! Emlékév jelentőségét emelte ki, és azt, hogy így még különlegesebb ezáltal a hagyományos bányásznap ebben az esztendőben. Úgy fogalmazott, a sorok között ülő bányászok tudják a legjobban, mit jelent ez a hivatás, a hozzá kapcsolódó kultúra, és az ehhez való érzelmi kötődés.

E szakma képviselői a nehéz időkben is összetartottak. Majd a bányásznap kialakulásának történetéről beszélt, hiszen régen bányavidékenként más-más időpontban rendezték ezeket az ünnepségeket, de a lényeg mindig egy volt: a dolgozók küzdelmes mindennapjainak megbecsülése, megköszönése.
De beszélt a jövőről is, hogy vállalatuk fő célja, tervezik az egyik legfontosabb vízbánya komplett felújítását, hosszútávú terveik között szerepel a tatabányai karsztvízmedence megóvása. Törekednek arra, hogy minél több ember számára elérhető legyen az ásványvíz minőségű tatabányai karsztvíz.
Dr. Kancz Csaba kormánymegbízott gratulált a város vezetésének, hiszen örömteli volt részt venni az országos bányásznapon, amelyet településünkön rendeztek.

- Tatabányáról régen mindenkinek az jutott eszébe, hogy a szénbányászat fellegvára, de ugyanilyen stratégiai kincs a víz is. A vízbányászat révén sikerült ezt a szakmakultúrát fenntartani, a hagyományok őrzése nélkül ugyanis nem lehet továbblépni. Megyeszékhelyünkön kevés olyan állampolgártársunk él, aki ne kötődött volna valamilyen módon, a család révén a bányához.

Fontos, hogy tovább erősítsük a szakmunkásképzést, lényeges, hogy minél több fiatal válasszon jó szakmát, mert ebből a család megélhetését is képesek biztosítani - emelte ki dr. Kancz Csaba.

A program végén aztán átadták a Bányászati szolgálati okleveleket, végül Kis Gergő VBÜ üzemvezető mondott pohárköszöntőt, egy József Attila idézettel köszönte meg a munkát a dolgozóknak, és azt kívánta, hogy Tatabányán még sokáig dobogjanak a „bányász szívek”.

Fotók: Hamburger Kinga

(Kormánymegbízotti Kabinet)