Idén Komáromban a Brigetio Gyógyfürdőben tartott sajtótájékoztatót a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal a nyári diákmunka programról. A támogatott foglalkoztatási lehetőség július 1. és augusztus 31. közt áll fenn, de a diákok már most regisztrálhatnak a járási hivatalok Foglalkoztatási Osztályain.

A sajtótájékoztatón Dr. Kancz Csaba kormánymegbízott elmondta, hogy a program keretében megyénkben minimálisan 830 fiatal támogatással történő foglalkoztatása lehetséges az önkormányzatoknál, önkormányzati fenntartású intézményeknél, továbbá a vendéglátás, mezőgazdaság és turizmus területén működő gazdasági társaságoknál. Tavaly több mint 1000 diák munkavégzését támogatta a kormányhivatal, reméljük, hogy idén is hasonló érdeklődést tapasztalunk. A már megszokott módon, ezen a nyáron is a 16 és 25 év közötti nappali tagozatos tanulói, illetve hallgatói jogviszonnyal rendelkező fiatalok vehetnek részt a programban.

 

Dr. Molnár Attila örömét fejezte ki, hogy a tavalyi évben a komáromi járásban 128 diáknak tudtak úgy munkát adni a vállalatok, amely hasznos tapasztalatot adott nekik a felnőtté válás útján. Több ágazatban is lehetőségük nyílt bepillantást nyerni a munka világába, és igen népszerű volt körükben a vendéglátás, idegenforgalom területe. A nyári diákmunka program révén a fiatalok szabadidejüket hasznosan töltik el, és ezek mellett megtapasztalják, hogy mennyit is ér a saját maguk által megkeresett bér. Komárom városa is nagyon fontosnak tartja ezeket a kezdeményezéseket, melyek teljesen összhangban vannak az általuk nyújtott egyéb támogatásokkal, fejlesztésekkel – zárta gondolatait a polgármester.

 

A Brigetio Gyógyfürdő ügyvezetője kihangsúlyozta, hogy a tavalyi évhez hasonlóan idén is szívesen várják a dolgozni vágyó diákokat. A fürdőben sokféle álláshelyen kipróbálhatják magukat a vállalkozó kedvű fiatalok, hiszen rengeteg munkafolyamat zajlik egy ekkora létesítménynél. A jelentkezőknek a medenceőri munkakörtől kezdve az adminisztrációs feladatokon át egészen a portaszolgálatig tudnak munkát biztosítani, mely köszönhető a hatalmas területen való elhelyezkedésünknek is – mondta el Radics Török Tímea.

 

Nagyné Zölde Mónika a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal, Foglalkoztatási, Munkaügyi és Munkavédelmi Főosztályának vezetője kiemelte, hogy a járási hivatalok Foglalkoztatási Osztályain (megyénkben Tatabányán, Esztergomban, Tatán, Komáromban, Kisbéren és Oroszlányban) ügyfélfogadási időn túl is várják az érdeklődő diákokat nyilvántartásba vételük céljából, hiszen ez előfeltétele a programba való bekapcsolódásuknak. Fontos, hogy okmányaikat és diákigazolványukat vigyék magukkal, illetve 18 év alattiak esetében a törvényes képviselő hozzájárulása is szükséges a munkaszerződés kötéséhez. Biztatta az érdeklődőket, hogy éljenek ezzel a munkaszocializációs lehetőséggel, mely javítja a későbbi lehetőségeiket a versenyszférában való elhelyezkedésre.

 

További információkat ezen a linken találhatnak: http://www.kormanyhivatal.hu/hu/hirek/fontos-tudnivalok-a-nyari-diakmunkarol

(Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal)