Immár hatodik alkalommal köszönte meg Dr. Kállai Mária kormánymegbízott, Kovács Sándor, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke és Szalay Ferenc, Szolnok Megyei Jogú Város polgármestere a megyei sajtó képviselőinek és az országos médiumok megyei tudósítóinak az elmúlt évben végzett korrekt munkáját. Reményüket fejezték ki, hogy 2018-ben is hasonlóan jó partneri kapcsolat jellemzi majd a médiumokkal való együttműködést.

Hatodik alkalommal tartott közös, újévi sajtótájékoztatót a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal, a megyei közgyűlés és Szolnok városa, melyen a megyei és városi közélet szereplői mondtak köszönetet a média megjelent képviselőinek. Dr. Kállai Mária köszöntőjében a média híd-szerepének fontosságát hangsúlyozta, hiszen a kormány és az állampolgárok közötti kommunikáció minősége fontos. „Közszereplőként mindig azt tapasztaltam, hogy bárhol, bármilyen rendezvényen vagy alkalomból kerülök kapcsolatba a megyei és városi sajtóval, korrekt, hiteles tájékoztatást kapunk vissza. Éppen öt éve, hogy a modernkori járások megalakultak, s bár ez az idő rövidnek számít egy átalakítási folyamatban, mégis számtalan előremutató változást élhettünk meg együtt, mint a 13 kormányablak kialakítása, a KAB-NAV ügyfélszolgálatok átadása, a szolgáltató kormányhivatal modelljének kialakítása és bevezetése, új épületek, beruházások átadása. A hír továbbítása külön mesterség, tudomány, hiszen a hiteles hír fontos csomópontként segít az embereknek eligazodni a világban. Köszönet illeti a hivatali kollégákat és a sajtó munkatársait értékes munkájukért, hiszen a kormányhivatal minden új lépését az együttes felelősség tudatában, korrekten osztják meg megye polgáraival - foglalta össze a kormánymegbízott.

Kovács Sándor elnök a szakma nehéz, de szép voltát emelte ki. Örömmel említette, hogy az elmúlt 12 év nemcsak korrekt munka-, hanem jó emberi kapcsolatokat is eredményezett. A közéleti élet sűrű programjai mellett mindig volt idő a személyes kapcsolatok ápolására, emberi kérdésekre. A megye értékeit, melyek közül talán az összetartás a legfontosabb, továbbra is együtt kell őrizni. Együtt kell azért tenni, hogy ez a legbarátságosabb, legbékésebb megye legyen az országban.

Szalai Ferenc polgármester azt emelte ki, hogy örömmel tapasztalta, hogy a városi és megyei média nem követi a bulvárosodás országos tendenciáját; s bízik abban, hogy a higgadtságát, hitelességét is megőrzi a választási év eseményei közepette is. „Ez a korrektség maradjon az alap 2018-ban is, kívánom, hogy ez az év se legyen rosszabb, mint a 2017-es!” - e gondolattal zárta köszöntőjét Szolnok polgármestere.

A sajtótájékoztatót követően - kötetlen beszélgetés keretében - dr. Berkó Attila a kormányhivatal főigazgatója is köszöntötte a média képviselőit.

 

(JNSZMKH Kormánymegbízotti Kabinet)