A szolnoki Turisztikai és Szabadidő Központ adott otthont a megyei katasztrófavédelmi ifjúsági versenynek, amelyen tíz diákcsapat mérte össze katasztrófavédelmi ismereteit, elméleti és gyakorlati szinten. A programba a korábbi évek hagyományának megfelelően idén is bekapcsolódtak a kormányhivatal fogyasztóvédelmi és népegészségügyi munkatársai. Az eseményre kilátogatott Dr. Kállai Mária kormánymegbízott, a megyei védelmi bizottság elnöke is és köszöntötte résztvevőket.

A szolnoki Turisztikai és Szabadidő Központ adott otthont a megyei katasztrófavédelmi ifjúsági versenynek, amelyen tíz diákcsapat mérte össze katasztrófavédelmi ismereteit, elméleti és gyakorlati szinten.

A programba a korábbi évek hagyományának megfelelően idén is bekapcsolódtak a kormányhivatal fogyasztóvédelmi és népegészségügyi munkatársai. Az eseményre kilátogatott Dr. Kállai Mária kormánymegbízott, a megyei védelmi bizottság elnöke is és köszöntötte résztvevőket.

Dr. Kállai Mária úgy fogalmazott; évről évre nagyobb a lelkesedés a gyerekek körében, mint ahogy a tudás és az egyenruha is érték ezeknek a fiataloknak a szemében.

A katasztrófavédelem és társszervei tíz állomásból álló versenypályát állítottak össze, ahol műszaki mentési, árvízvédelmi, tűzoltási, elsősegély-nyújtási ismeretek mellett tereptani információkról, uniós tudásukról, környezet és energiatudatosságukról is számot kellett adniuk. Mindemellett közlekedésbiztonsági feladványokkal is meg kellett küzdeniük, ahol nem adták könnyen a sikert, számos bonyolult kérdést kellett megválaszolniuk hozzá.

A sorrend végül így alakult: általános iskolák közül a tiszavárkonyi Endre Király Általános Iskola került a dobogó legfelső fokára, őket a Jászágói Általános Iskola követte, harmadik a Nagyiváni Általános Iskola lett. Középiskolák közül a Liska József Középiskola csapata léphetett a dobogó legfelső fokára. Második a Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum Petőfi Sándor Építészeti és Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája lett, harmadik helyen a Szolnoki Városi Kollégium végzett.

Az ifjúsági verseny csapatait a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal a megmérettetés végén egy-egy tortával jutalmazta.

(jasz.katasztrofavedelem.hu, Kormánymegbízotti Kabinet)