A rendezvény elsődleges célkitűzése volt, hogy a hivatal a Szolnok járás területén tevékenykedő mikro –kis- és középvállalkozásokkal kialakított kapcsolatot szorosabbá tegye, új együttműködési formákat alakításon ki, valamint eredményesebbé tegye a munkáltatókkal való kapcsolattartást.

Folyamatosan csökken a munkanélküliség megyénkben, mely részben a munkáltatók és a kormányhivatalok szoros együttműködésének is köszönhető – hangzott el a fórumon. Szolnok járás területén 79.575 az aktív munkaképes lakosság, melyből 3840 a regisztrált álláskeresők száma. A relatív mutató is csak 4,8%, amely igen alacsony - mondta Dr. Bozó Andrea hivatalvezető. Ahhoz azonban, hogy a munkanélküliség tovább csökkenjen, fontos, hogy a munkáltatók igényeit is figyelembe vegyék. Erre biztosítanak kiváló lehetőséget azok a fórumok, melyet az Európai Munkáltatói Napok keretében minden járási székhelyen megszerveznek.


A mai napon kis és középvállalkozókat szólítottunk meg, azzal a céllal, hogy olyan együttműködési formákat, amelyben benne vannak a képzések, és benne vannak azok az igények, amelyek munkáltatói oldalról jelentkeznek, ezt be tudjuk építeni abba a támogatási rendszerbe, amely rendelkezésünkre áll. Így nyilván hatékonyabbak vagyunk abban a tekintetben, hogy minél több embert munkába tudjunk állítani az elkövetkezendő időszakban - mondta Dr. Berkó Attila, megyei kormánymegbízott 

A fórumon 50 kis- és középvállalkozó vett részt, melyen szó volt a
foglalkoztatási osztály által kínált európai uniós támogatási formákról, lehetőségekről, valamint tájékoztatás is elhangzott a képzési ajánlatokról.


A hivatal munkatársai a munkáltatóktól javaslatokat is kaptak a képzési programok összeállításához, annak érdekében, hogy az jobban alkalmazkodjon a helyi munkaerőpiaci igényekhez.

(JNSZMKH Kormánymegbízotti Kabinet)