35 évvel ezelőtt került kapcsolatba a Tisza-parti és távol-keleti város, az évtizedek során egyre szorosabbra fűződtek a szálak a két település között. A jubileum megünneplésére több mint harmincfős japán csoport érkezett Szolnokra. A városháza dísztermében tartott eseményen részt vett Sato Kuni, Japán magyarországi nagykövete, Hiroki Tokita, Yuza és Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere. A megyei kormányhivatal képviseletében dr. Bozó Andrea a Szolnoki Járási Hivatal vezetője vett részt a különleges ünnepségen.

A japán Yuza és Szolnok város harmincöt esztendeje került kapcsolatba egymással, időközben a két település testvérváros lett. Hogy mennyire élő a kapcsolat, azt a rendszeres látogatások száma, a kialakult barátságok is bizonyítják, legyen szó diákokról vagy felnőttekről.

A jubileum alkalmából tartott ünnepségen Szalay Ferenc Szolnok Megyei Jogú Város polgármestere köszöntötte a résztvevőket, majd a japán Yuza település vezetője mondott beszédet. Hiroki Tokita a két város kapcsolatrendszerének sokrétűségéről szólt, mely garanciája volt a folyamatosan szorosabbá váló kapocsnak. Felidézte, hogy hamarosan tizenöt éve, hogy Yuza és Szolnok testvérvárosi megállapodást kötött, s reményét fejezte ki, hogy a mostani jubileum egy olyan állomás, amelyet még sok hasonló követ majd az előttünk álló évtizedekben.

Ezt követően a japán vegyeskar különleges műsora következett, dalaik javarésze ugyanis magyar nyelven szólt.

 

(Kormánymegbízotti Kabinet, szolnok.hu)