A honvédelem, a hazaszeretet össztársadalmi ügyének érdekében, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Védelmi Bizottság, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis és a Tiszti Kaszinó Honvéd Hagyományőrző Egyesület közös szervezésében, Honvédelem háborúban és békében címmel kiállítás nyílt meg az Intézményi Művelődési Otthonban. A kiállításon Dr. Koller József dandártábornok, bázisparancsnok köszöntötte a vendégeket, honvédelemünk jelentőségéről Dr. Berkó Attila főigazgató beszélt, a tárlat anyagát Herman István történész mutatta be.

A Megyei Védelmi Bizottság harmadik alkalommal vesz részt honvédelmi témájú kiállítás szervezésében. Idén az MH 86. Helikopter Bázissal, a Tiszti Kaszinó Hagyományőrző Egyesülettel és a Heves és a Nógrád Megyei Védelmi Bizottsággal közösen hozták létre ezt a most látható tárlatot, melyet az Intézményi Művelődési Otthonban lehet megtekinteni.

Dr. Berkó Attila főigazgató a honvédelem jelentőségéről beszélt köszöntőjében. A magyar katonák a 21. században a békét és a biztonságot szolgálják itthon és szerte a világban. A magyar kormány úgy véli, nem csak külföldön, de itthon is meg kell becsülni a szolgálatukat. Ennek jeleként elindult például az illetményemelés folyamata, továbbá bővítik és modernizálják az egyéni felszereléseket is, a Zrínyi 2026 programmal az elmúlt huszonöt év legnagyobb és legátfogóbb haderőfejlesztési reformja indult el. E kiállítás részben az emlékezésé, a hazát hősiesen védelmező elődök, honvédek, utászok és pilóták előtti tisztelgés ünnepi alkalma, részben a köszöneté, mert a magyar katonák békeidőben is megérdemelnek minden tiszteletet. Legyenek bár szerződésesek, hivatásosak vagy önkéntes tartalékosak, és szolgáljanak bárhol, az országban vagy nemzetközi küldetésben. Egy erős és jól szervezett hadseregre elsősorban nem azért van szükség, hogy a katonák fegyvereiket használják. A katonaság a honvédelemmel jóval tágabb értelemben foglalkozik: szükségállapot esetén biztosítja a törvényes rendet, segít a katasztrófa-elhárításban, a természeti csapások elleni védekezésben.

„A katonák helytállása az életveszélyes helyzetekben mérhető. Olyan szituációkban, ahol az ember ösztönszerűen inkább a menekülést választaná. Gondoljunk a kolontári vörösiszap-katasztrófára, a lángoló Hortobágyi Nemzeti Parkra, vagy az árvíz, belvíz, illetve a jég jelentette veszélyekre. A katonaság és a katasztrófavédelem együttes erővel sok-sok életet és értéket mentett meg, helyezett biztonságba. Fontos, hogy a hétköznapi emberek, a diákok is megismerjék a honvédség napi munkáját, komplex tevékenységét” – tette hozzá a főigazgató.

A kiállítás anyaga több forrásból származik. Alapját az az országos vándorkiállítás képezi, melynek létrejöttét Bozsákovics László alezredes, a Heves Megyei Védelmi Bizottság titkára kezdeményezte. Az „Isten után a legszebb és legszentebb név a Honvéd nevezet” című - a Magyar Honvédség fennállásának 169. évfordulójának tiszteletére összeállított - vándorkiállítás honvédelmünk háborús időszakban végzett munkáját mutatja be.

Ez a képekkel gazdagon illusztrált összefoglaló Szolnokon kiegészült a honvédség békeidőben végzett tevékenységét összefoglaló kiállítással. Békési Istvánnak, a KÖTIVIZIG osztályvezetőjének, védelemvezető-helyettesének, valamint Magó Károly zászlós kutatómunkájának köszönhetően összegyűjtött tárgyi emlékek segítségével pontosabb képet alkothatunk az árvízvédelemben aktívan résztvevő utászok munkájáról, és az 1960-as évektől kezdődően a helikopteres légi mentésről is.

(JNSZMKH Kormánymegbízotti Kabinet)