A kormány november elsejétől megduplázza az elhelyezkedési juttatását azoknak a közfoglalkoztatottaknak, akik sikeresen helyezkednek el a versenyszférában- közölte Varga Mihály az MTI-nek.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta: a munkabér mellett járó elhelyezkedési juttatás ezzel havi 45 600 forintra emelkedik, így még jobban motiválhatják a közfoglalkoztatottakat, hogy az elsődleges munkaerőpiacon, sokkal magasabb bérezés mellett találják meg a boldogulásukat.

A Közfoglalkoztatásból a versenyszférába program célja, hogy a kellő motivációval, szakképzettséggel rendelkező, munkára kész és képes személyek ne a közfoglalkoztatásban vegyenek részt, hanem a versenyszférában helyezkedjenek el, ezzel is elősegítve a teljes foglalkoztatás elérését – ismertette Varga Mihály. Mint mondta, a program keretében elhelyezkedési juttatást biztosítanak, a támogatás ösztönzi a közfoglalkoztatottat, aki a versenyszférában történő elhelyezkedése esetén pluszjuttatásban részesül mindaddig, amíg a közfoglalkoztatási szerződése le nem járt volna.

A támogatásra az a közfoglalkoztatott is jogosult lesz, aki mezőgazdasági idénymunkában vesz részt, ez 2000 forint pluszjuttatást jelenthet naponta – tette hozzá Varga Mihály kiemelve, hogy az elhelyezkedési juttatást eddig 12 ezer fő vette igénybe. A programnak köszönhetően országos szinten akár 50 ezren is elhelyezkedhetnek az elsődleges munkaerőpiacon 2019 végéig – mondta Varga Mihály.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében 2018. január 1-jétől a mai napig 254-en részesültek elhelyezkedési támogatásban.

(magyaridok.hu, Kormánymegbízotti Kabinet)