Jász-Nagykun-Szolnok megye számos területen az országos élmezőnybe tartozik, és arra kell törekednünk, hogy minél több erős ágazatunk legyen – mondta dr. Berkó Attila kormánymegbízott a megyei Kereskedelmi és Iparkamara által rendezett XIV. Pelikán Kupán.

A fiatalok számára tartott gasztronómiai verseny megnyitóján a kormánymegbízott méltatta a rendezvény megvalósításában résztvevő szervezeteket, és elismerését fejezte ki az indulóknak. Megyénk az egyik legszebb az országban, az ehhez hasonló kiállítások segítenek bemutatni értékeinket – jelentette ki dr. Berkó Attila

Szalay Ferenc polgármester köszöntőjében rámutatott, a rendezvény jól illeszkedik Szolnok egyre bővülő programkínálatába. A városvezető örömét fejezte ki, hogy idén is sokan látogatták meg az eseményt

Sziráki András kamarai elnök azt hangsúlyozta, hogy a megye jó irányba halad, ugyanakkor a van még benne potenciál, amelyet ki kell használni.

Az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban tartott versenyen szakácsmesterek és szakértők bírálták a munkákat. A kiállítás részeként nemzetközileg ismert gasztronómusok is bemutatták munkáikat.

(JNSZMKH Kormánymegbízotti Kabinet)