Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata, valamint a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat köszöntötte a városi és a megyei sajtó munkatársait a Szabad Magyar Sajtó Napja alkalmából a városháza dísztermében. Az ünnepségen részt vett Dr. Kállai Mária megyei kormánymegbízott is.

Újkori demokráciánk egyik szép vívmánya, hogy a szabadság egyik jelképének számító sajtó munkatársainak tiszteletére március 15-ét egyben a szabad magyar sajtó napjává nyilvánította. Szolnok és a megye önkormányzata hagyományos ünnepségén a Szigligeti Színház művészeinek műsorát követően először Szalay Ferenc polgármester köszöntötte a város vezetése nevében a sajtó képviselőit, majd Kovács Sándor, a megyei közgyűlés alelnöke és Dr. Kállai Mária megyei kormánymegbízott mondta el gondolatait.

Dr. Kállai Mária köszöntőjében a felelősségről beszélt. „Önök szerves részei a megyében élők mindennapjainak, legyen szó írott sajtóról, elektronikus felületekről, televízióról, rádióról, vagy online-felületekről. Ez örömteli, de ugyanakkor nagy felelősséget is jelent. Köszönöm, hogy Önök is fontosnak tartják, hogy a megyében történtekről korrekt és tárgyilagos tudósítások, hírek jelenjenek meg”- mondta a kormánymegbízott.

A város sajtódíját – a város jelképének számító, Pogány Gábor Benő által készített Zounok-szobor kicsinyített, bronzból és gránitból készült mását – Békési Brigitta, az MTI megyei tudósítója kapta. Kovács Sándor, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke a megyei önkormányzat elismerését, egy oklevelet és egy színezüst érmét Pogány Attilának, a Szolnok Televízió főszerkesztő-helyettesének adta át.


(Kormánymegbízotti Kabinet, szolnok.hu)