Szolnok városa és a Szolnok Televízió 2011-ben indította útjára hagyományteremtő céllal a Nemzet kenyere - 2013-tól a Kárpát-medence kenyere - című programját. A kenyérsütéshez kapcsolódó kétnapos rendezvényen idén számos népzenei, művészeti esemény és vásár várta a Szolnoki Művésztelepre látogatókat. A rendezvényeken részt vettek a vajdasági Zenta, a felvidéki Révkomárom, a kárpátaljai Beregszász, a székely Sepsiszentgyörgy, valamint a hazai Lipót és a lengyel Tarnow települések képviselői.

Tavaly 150, az idén már rekord nagyságú, 200 kg-os kenyér sült meg az ország legnagyobb kemencéjében, melyet most is a határontúlról származó alapanyagokból és a jó minőségű hazai lisztből készített el az 5 településről származó pékmester a sepsiszentgyörgyi Diószegi László vezetésével.  A program szélesedését jelenti, hogy kettő óriás kenyér készült, melyből az egyiket Kovács Sándor a megyei közgyűlés elnöke vitt el Kolozsvárra, az ottani ünnepségre.

A földművelésügyi miniszter, méltatva az ötletgazdák és a város vezetőinek elkötelezettségét, hangsúlyozta: a Kárpát-medence kenyere és a kemence, amelyben készült egyaránt a legnagyobb Magyarországon és együttesen jeleníti meg a magyarság összetartozását. E kezdeményezés azt üzeni: meg kell őrizni értékeinket, egy iparosodott társadalomban is szükség van igazi kézműves termékekre, amelyekkel egyébként feledésbe merülő hagyományokat lehet életben tartani.

Fazekas Sándor fontosnak nevezte, hogy ez a kenyér összekössön bennünket és sok hasonló alkalomra teremtsen lehetőséget, amikor végiggondolhatjuk azokat a szálakat, amelyek Szent István korától elvezetnek bennünket a jelenig, és erőt adnak a megmaradáshoz, a hétköznapokhoz.

Dr. Kállai Mária az állami ünnepen három szolnoki rendezvényen, a művésztelepi, az esti városi és a szandaszőlősi ünnepségen méltatta augusztus 20-a jelentőségét. A kormánymegbízott kiemelte: Szent Istvánt egyként ünnepli a magyarság, legyen az bárhol a világban, majd a család szerepének fontosságáról beszélt. „Az ország ereje a családok erejében is rejlik. Ez az a kis közösség, amely egyszerre nevel, ápol, tisztel és összetart, ahol egy életre szóló tanításokat kaphatunk az idősebb generációtól”- mondta Dr. Kállai Mária.

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere elmondta, több mint ezer éve emlékezik a magyarság Szent Istvánra, aki többek között azt hagyta örökül az utódokra, hogy minden korszakban olyan megoldást kell találni a bajból kivezető úton, mely biztosítja nemzetünk erősödését, az ország stabilitását.

Az esti Tisza-parti ünnepség után sok száz szolnoki állt sorba, hogy megkóstolhassa az idei „pityókás” kenyeret.