A kormány arra törekszik, hogy a foglalkoztatottság növekedése mellett csökkenjen a munkahelyi balesetek száma - jelentette ki a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön, egy szakmai konferenciához kapcsolódó sajtótájékoztatón.

Bodó Sándor a szaktárca és a Békés Megyei Kormányhivatal által szervezett munkavédelmi konferencián rámutatott: a megfelelő munkakörülmények biztosítása alapvetően a munkaadó felelőssége, de a törvényhozásnak, a kormányzatnak és az államigazgatásnak fontos feladata van a szabályozás és az ellenőrzés során. Az államtitkárság ehhez azzal járul hozzá, hogy "a legjobb tudásuk szerint adják meg a szakmai útmutatásokat a helyi kollégáknak" - mondta. A cél teljesen egyértelmű, hogy biztonságos körülmények között tudjanak a munkavállalók dolgozni, mert ez a siker garanciája - szögezte le.

Fotó: Nógrád Megyei Kormányhivatal

Az államtitkár arra az ellenzéki kritikára, hogy nem csökkent nagyobb mértékben a munkabalesetek száma elmondta, 2010 óta csaknem 800 ezerrel nőtt a munkavállalók száma, ennek köszönhetően a balesetek száma arányában csökkent.

Az államigazgatás munkavédelemmel kapcsolatos feladatairól kiemelte, hogy az ellenőrzések mellett egyre nagyobb szerepet kap a megelőzés. A nagyobb cégek, illetve multinacionális vállalkozások számára rendelkezésére áll az a személyi állomány, akiknek a munkavédelem a speciális feladata. De egy mikro-, kis- és középvállalkozásnak nincs ekkora kapacitása, ezért fontos, hogy részükre a kormányhivatalok megfelelően felkészült tanácsadókat biztosítsanak - mondta.

(MTI)