A Heves Megyei Védelmi Bizottság soros ülését 2017. március 29-én tartotta Egerben, a Megyeházán. A rendezvényen dr. Pajtók Gábor kormánymegbízott, megyei védelmi bizottsági elnök emléktárgyat adott át Juhász Attila bv. ezredesnek a Heves Megyei Büntetés-végrehajtási intézet leköszönő vezetőjének a bizottság érdekében végzett 10 éves munkája elismeréseként.

Az ülésen résztvevők a bizottság 2016. évi beszámolójának meghallgatása után elfogadták a 2017. évi feladat- és pénzügyi tervet, majd a továbbiakban a megyei védelmi igazgatási tevékenységet végző szakmai szervezetek vezetői adtak tájékoztatást az előző ülés óta eltelt időszakban végzett kiemelt feladataikról.

A Magyar Honvédség Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság parancsnoka, Takács Attila Géza dandártábornok tájékoztatót tartott a Magyar Honvédség Önkéntes Területvédelmi Tartalékos kötelékek Heves megyét érintő megalakításáról, felépítéséről, a megalakításhoz szükséges toborzási tevékenységről. A tájékoztató során kitért a területi és helyi szintű közigazgatást érintő feladatokra is.

Fotó: Gál Gábor

(Kommunikáció - Heves megye)