Interaktív órát tartottak a kórházi dolgozók gyermekeinek szervezett táborban a Heves Megyei Kormányhivatal munkatársai. Öt állomáson keresztül, játékos formában hívták fel a figyelmet a fertőzések megelőzésének alapszabályaira.

Népszerű volt a „Játékos tudomány” című foglalkozás a Markhot Ferenc Kórház nyári napközijében. A mikorbák világába Kovács István és Utasiné Lukács Mónika, a kormányhivatal egészségfejlesztő szakemberei látványos kísérletekkel vezették be a gyerekeket, akik így megtanulhatták azt is, hogy miért fontos a helyes kézmosás, vagy az élelmiszerek megfelelő tárolása. A témakörök között szerepelt a felelős antibiotikum használat is.



Munkatársaink táborokban, iskolákban, rendezvényeken is tartanak interaktív órákat, az intézmények számára a program ingyenes – emelte ki dr. Dósáné dr. Fekete Márta, helyettes megyei tisztifőorvos. A „Játékos tudomány” című interaktív órát 8-14 éves gyermekeknek ajánlják a szakemberek.

Fotók: Gál Gábor

(Heves Megyei Kormányhivatal)