Székelyföld varázslatos értékeivel, hagyományos népi mesterségeivel, népművészeti remekeivel, gasztronómiájával ismerkedhettek meg azok, akik ellátogattak az egri Szépasszony-völgybe, a Székelyföld Gyöngyszemei rendezvényre. Idén az esemény szolgált otthonául a Heves Megye Nagykövete díjátadónak is.

Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke köszöntőjében hangsúlyozta: a Heves Megyei Önkormányzat 2012-ben, hagyományteremtő szándékkal hívta életre a rendezvényt, hiszen minden apró lépéssel tehetünk és tennünk is kell a szorosabb magyar-magyar kapcsolat megteremtéséért.




Grüman Róbert Csongor, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke úgy fogalmazott, azokat az értékeket, kincseket tárják a Heves megyeiek elé, melyekre a legbüszkébbek. A rendezvényen bárki megízlelhette a Kovászna megyeiek ínycsiklandozó kürtőskalácsát, pityókás házi kenyerét, de a látogatók kortyolhattak a méltán híre ásványvizekből, s megcsodálhatták a szebbnél szebb kézműves és népművészeti termékeket is.




Hargita Megye Tanácsa képviseletében Zonda Erika vezérigazgató köszöntötte a rendezvény résztvevőit, elmondta: a barátságot nem elég szóban fenntartani, támogatni és népszerűsíteni is kell egymás kincseit. A Hargita megyeiek lekvárokat, szörpöket, festett népi motívumokkal díszítetett bútorokat, ajándéktárgyakat tártak a látogatók elé, de könyves stand, fotókiállítás, valamint néptánccsoport is várta az érdeklődőket.

Idén a Székelyföld Gyöngyszemei rendezvény adott otthont a Heves Megye Nagykövete díjátadónak is. Az elismerésben ezúttal Ombódi András, a Vidróczki Néptáncegyüttes vezetője, Dr. Lőrincz György, a St. Andrea Szőlőbirtok és Pincészet igazgatója és borásza, valamint Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-, kétszeres Jászai Mari- és kétszeres Balázs Béla-díjas színművésznő részesült. A díjazottak Szabó Róberttől, a megyei közgyűlés elnökétől, valamint dr. Bényi Szabolcs Tamás alelnöktől vehették át a kitüntetést. Törőcsik Mari színművésznő egészségügyi okok miatt nem tudott részt venni a rendezvényen, számára egy későbbi időpontban adják át az elismerést.


Fotók: Gál Gábor

(Heves Megyei Önkormányzati Hivatal / HMKH - Kommunikáció)