A Kaláka fesztivál után az Egri Bikavér Ünnepen is látogatást tesznek a fogyasztóvédelmi hatóság Heves megyei szakemberei. Az idegenforgalmi szezonban – a korábbi évekhez hasonlóan - kiemelten kezelik a nagyszámú látogatót vonzó rendezvényeket, ahol a hatóság elsősorban vendéglátóhelyeket, alkalmi és a közterületi árusokat ellenőriz.

A július 5-én, csütörtökön kezdődő Bikavér Ünnep a hevesi megyeszékhely legnagyobb borgasztronómiai fesztiválja, a szervezők idén is több tízezer emberre számítanak.  A borvidék harminc borászata száznál is több féle Egri Bikavért, Egri Csillagot és rozét kínál majd, melyekhez tizenhárom étterem kínál ételeket.

A Heves Megyei Kormányhivatal Egri Járási Hivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztályának ellenőrei vizsgálják az egyes idegenforgalmi szolgáltatásokra vonatkozó jogszabályi előírások betartását, valamint odafigyelnek a vásárlói magatartást tisztességtelenül befolyásoló kereskedelmi gyakorlatok kiszűrésére. Például vizsgálják, hogy az árusok számolnak-e fel többet a hirdetett árnál, vagy megfelelően mérik-e ki az ételeket, italokat.

Kiemelt terület a szórakoztató berendezések biztonságos, előírás szerinti használata is. Legutóbb a Kaláka fesztiválon ellenőrizték az időszakosan oda telepített körhintát is, melynek üzemeltetési dokumentumai rendben voltak, jogsértést a szakemberek nem tapasztaltak.

(Heves Megyei Kormányhivatal - Kommunikáció/ EJH Fogyasztóvédelmi Osztály)