A helyenként előforduló záporok, zivatarok ugyan átmenetileg lokálisan lecsökkenthetik a pollenkoncentrációt, általánosságban azonban fokozatosan erősödik a pollenterhelés, egyre több allergén növény virágzása indul el- figyelmeztet az Országos Közegészségügyi Intézet közleménye. Fokozatosan erősödik a nyár és a gyertyán pollenszórása, a legtöbb helyen közepes, helyenként magas szintet is elérhet. Emelkedik a nyír, a kőris, a fűz és a juhar virágporának mennyisége is. A Heves Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya összegezte az elmúlt hetek pollenadatait, a jelentésből kiderül, hogy a mogyoró és az éger már az év elején okozhatott tüneteket az azokra érzékenyeknél.

A pollenszezon az enyhe téli időjárásnak köszönhetően a tavalyinál egy hónappal korábban, január utolsó hetében kezdődött. A jellemzően elsőként megjelenő éger és mogyoró virágpora 2018. január 25-től volt detektálható az egri pollencsapdában, ám az első napok alacsony értékei után az erősen beinduló pollenszórásnak köszönhetően a hónap végén már közepes mennyiségben volt jelen mindkét faj virágpora a levegőben. Az említett pollenértékek az adott allergénekkel szemben különösen érzékenyeknél tünetek kiváltását eredményezhették január utolsó napjaiban- összegez a Heves Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának jelentése.

A korai virágzású fák/bokrok pollenszórása februárban visszaesett, ami az akkor tapasztalt hidegebb időnek volt köszönhető. Ezt követően március 10-től hirtelen kezdett emelkedni a levegőben lévő mogyoró, éger, illetve tiszafafélék virágporának mennyisége, és további korai virágzású allergén fák pollenszórása is megkezdődött: a nyárfáé, a szilé és a kőrisé. Az éger pollenszórása március közepén érte el csúcsát, akkor a nagyon magas tartományban voltak a koncentrációs-értékek. Az azóta eltelt időszakban alacsony-közepes tartományba esett vissza ennek a fafajnak a levegőben észlelhető pollenmennyisége, csakúgy, mint a sokak számára kellemetlen tüneteket okozó mogyoróé, melynek jelenlegi pollenszórása szintén nem számottevő.

Az elmúlt napok adatsorai szerint kizárólag a tiszafafélék virágporának mennyisége volt számottevő a légkörben, ám ez a fafaj alacsony allergenitással bír, így a biológiai eredetű allergénekre érzékenyek számára az utóbbi időszak kevéssé volt megterhelő.


A Népegészségügyi Főosztály felhívja a figyelmet, hogy a következő napokra, hetekre prognosztizált tavaszias időjárás várhatóan jelentősen megemeli majd mind a virágzó növényfajok számát, mind az általuk kibocsátott virágpor-mennyiséget, így a levegő fokozottabb pollenterheltségére kell felkészülni.


Megyénkre vonatkozóan az aktuális pollenadatok nyomon követhetőek az http://oki.antsz.hu/files/jelentesek/aktualis.pdf honlapcímen.

(Heves Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztál / Kommunikáció)