A Bosch új, 60 ezer négyzetméteres csarnokának felépítésével a hatvani lesz Magyarország legnagyobb ipari parkja ‒ jelentette ki a nemzeti fejlesztési miniszter az Inpark Hatvan Ipari Park Kft. közel 17 milliárd forintos ingatlanfejlesztési beruházásának pénteki alapkőletételén. Seszták Miklós közölte: a magyar kormány iparipark-fejlesztési koncepcióját határozottság, innováció és céltudatosság jellemzi.

A fejlesztést végző Inpark az első, pátyi beruházás során már bizonyította: képes nagy léptékkel, hatékonyan, alaposan, gyorsan és rugalmasan dolgozni. A hatvani projekt az utóbbi évek egyik legnagyobb ilyen célú fejlesztése ‒ közölte Seszták Miklós. A miniszter úgy fogalmazott: az épülő létesítmény leendő bérlője, a Bosch érték- és munkahelyteremtő vállalkozás, amely elkötelezett a magyar beszállítók iránt.




Új logisztikai központja 250 új munkahelyet teremt, és ezzel a legtöbb embert foglalkoztató külföldi befektető lesz Magyarországon.

Daniel Korioth, a magyarországi Bosch-csoport vezetője elmondta: a cég a most induló beruházást magyar és nemzetközi viszonylatban egyaránt példa értékű együttműködésként és beruházásként tartja számon. Az új logisztikai központ a vállalatcsoport zászlóshajója lesz, ezzel Hatvan is csatlakozik a Bosch "hálózatba foglalt, jövőt formáló" tevékenységéhez ‒ jelentette ki.




Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője elmondta: "korszakalkotó napokat élünk, a magyar ipar a jövőt építi." Szólt arról, hogy a Bosch ‒ új logisztikai központjának helyszínét keresve ‒ Lengyelország és Csehország helyett döntött Magyarország és Hatvan mellett.


 

Az ünnepélyes alapkőletételen részt vett dr. Pajtók Gábor, Heves megyei kormánymegbízott is.


Fotók: Gál Gábor

(Heves Megyei Kormányhivatal - Kommunikáció)