Bátor, ez az alig több mint 430 fős település óriási lehetőséghez jutott. A most megnyíló, 112 millió forintból épült, higiéniai termékeket gyártó üzem 34 munkahelyet teremt, így Bátorban, ahol az előző év végén 17 fő álláskeresőt regisztráltak, gyakorlatilag megszűnhet a munkanélküliség – fogalmazott Horváth László kormánymegbízott, országgyűlési képviselő ma Bátorban, a most induló vattagyárban tartott ünnepélyes megnyitón.

Az említett 112 millió forintos fejlesztésben 76,7 millió forint pályázati rész is foglaltatik a Kormány által kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő támogatására kiírt forrásból. Az erre vonatkozó szerződést a beruházó Európa Partner Kft. a Heves Megyei Munkaügyi Hivatallal kötötte meg. Országosan egyébként 10 milliárd Ft támogatási keretösszeg állt a pályázók rendelkezésére, ebből 700-800 kkv-nál 5200 új munkahelyet hoztak, illetve hoznak létre. Hasonló célra kapott 57 millió forintot a verpeléti tésztagyár is, amikor 2013-ban bővítette az üzemét – emlékeztetett a kormánymegbízott.
Bátor, a tiszta levegőjű kis hegyi falu, számára fontos az is, hogy a zárt technológiájú beruházás során a környezetvédelmi szempontokat is maximálisan figyelembe vették, a keletkező hulladékot - a cellulózt - fűtőanyagként hasznosítják. A település önkormányzata tiszta lappal várta a beruházó céget, hiszen a Kormány 9,37 millió forintnyi önkormányzati adósságot vállalt át Bátortól.
Csordás György, az Európa Partner Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: az itt előállított vatta alapú kozmetikai és egészségügyi termékeket és alapanyagokat főként a környező országokba, illetve Nyugat-Európába szállítják majd. Az üzem évente 500 tonna háztartási vattát és 1000 tonna pamut típusú alapanyagot gyárt, de magasabb piaci igény esetén a kapacitást akár meg is tudják duplázni.

Fotó: Gál Gábor

(Kommunikáció - Heves megye)