Az 1848-as forradalmi eseményekre, a Magyarország szuverenitásáért, jövőjéért, függetlenségéért vívott küzdelemre emlékezve Eger Megyei Jogú Város szervezésében díszünnepséget tartottak a Gárdonyi Géza Színházban, majd műsorral egybekötött koszorúzást tartottak a Petőfi szobornál.

Martonné Adler Ildikó, Eger alpolgármestere a színházban tartott beszédében hangsúlyozta: úgy kell viszonyulnunk március 15-éhez, mint egy családi ünnephez. Rajtunk múlik körül tudjuk-e ülni a nagy asztalt, tudunk-e egységes nemzetben gondolkodni. Az alpolgármester kiemelte: az ünneplés lényegéhez nem csak azt tartozik, hogy felidézzük a múltat, hanem az is, hogy közösségi élményt teremsünk vele.

Március 15-e üzenete ma is érvényes; kötelességünk elutasítani minden olyan törekvést, ami hazafias érzésünket, nemzeti büszkeségünket, kultúránkat igyekszik elnyomni, csorbítani. A hazánkat gyalázó, ártó szándékú mondatok elleni védekezés sokszor nehezebb, mintha valódi fegyverekkel állnánk szemben.

Fotó: Gál Gábor

(Kommunikáció - Heves megye)