A járási hivatalok a megyei kormányhivatalok szervezeti egységeiként 2013. január 1-jével jöttek létre.

 

A járási hivatalhoz kerülő ügyek legnagyobb részét az okmányirodai feladatok jelentik, így a személyi adat- és lakcímnyilvántartással, útlevél-igazgatással és a közlekedési igazgatással kapcsolatos feladatok. A jelenlegi okmányirodák a járási hivatalok törzshivatalának szervezeti egységeként működnek tovább a jelenlegi ügyfélfogadási helyszíneken.

 

2013. január 1-jétől a járási hivatal szakigazgatási szerveként működő járási gyámhivatalhoz kerülnek a jegyzői és a városi gyámhivatali feladat- és hatáskörök. A járási gyámhivatal lesz jogosult eljárni a gyermekvédelmi feladatokkal kapcsolatos ügyekben (pl. gyermekelhelyezés, védelembe vétel), a szülői felügyeleti jog gyakorlásával, gyermektartásdíjjal, kiskorú házasságkötésének engedélyezésével, örökbefogadással, családi jogállás rendezésével, gyámsági és gondnoksági, valamint vagyonkezeléssel kapcsolatos ügyekben.

A gyermekvédelmi ellátások közül azonban egyes gyermekvédelmi támogatások (rendszeres gyerekvédelmi kedvezmény, a kiegészítő gyermekvédelmi támogatás, az óvodáztatási támogatás) továbbra is jegyzői hatáskörben maradnak, a rendkívüli gyermekvédelmi támogatással kapcsolatban pedig a települési önkormányzat képviselő-testülete a döntéshozó szerv.

 

A járási hivatal hatósági osztályának hatáskörébe tartoznak az egyes szociális ellátásokkal, (időskorúak járadéka, alany és normatív alapon megállapított közgyógyellátásra való jogosultság, ápolási, emelt összegű ápolási díjra való jogosultság (méltányosság kivételével), egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság) a kommunális igazgatással összefüggő feladatok (pl. temetőengedélyezés), a menekültügyek, az egyes vízügyi, illetve védelmi igazgatási, földrendezési és földkiadási ügyek, az érettségi vizsgával, oktatással, valamint egyes távhő, villamos energia és földgázellátással kapcsolatos ügyek.

Szabálysértési hatáskörben 2012. április 15-étől már a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal jár el, január 1-jétől a járási hivatal hatósági osztályára kerülnek a szabálysértési ügyintézők.

 

2013. január 1-jétől a munkaügyi kirendeltségek, a népegészségügyi intézetek, a körzeti földhivatalok, az állategészségügyi és élelmiszerellenőrző hivatalok, valamint az építésügyi hivatalok is járási szinten végzik majd a feladataikat általában változatlan helyszínen és ügyfélfogadási időben.

 

Az állampolgároknak állandó ügyintézésre a járási hivatal székhelyén kívül a járás városaiban nagyközségeiben kialakított kirendeltségen is lesz lehetőségük.

 

A gyámhivatal munkatársai a járási székhelyen és a kirendeltségeken érhetők el.

 

Az illetékességi területhez tartozó többi településen legalább heti 1-2 alkalommal az ügyintézési igényeknek megfelelően tartanak ügyfélfogadást a települési ügysegédek.

(HBMKH)