A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal a korábbi évekhez hasonlóan idén is részt vesz a Mobilitási Hét keretében megrendezésre kerülő XXII. Közúti Közlekedési Környezetvédelmi Akcióban.

A Környezettudományi Intézet és az Innovációs és Technológiai Minisztérium együttműködésével megvalósuló eseménysorozat célja a környezetbarát és fenntartható városi közlekedés népszerűsítése, valamint a környezetszennyező járművek a közúti közlekedésből történő kiszűrése. Ennek érdekében idén szeptember 17-21. között országosan 4 helyszínen folynak a műszeres környezetvédelmi mérések: Budapesten, Győrben, Szegeden és Debrecenben.
Az akció során a közlekedési hatóság munkatársai az elhaladó járművek káros anyag kibocsátását menet közben mérik az „RSD” elnevezésű távellenőrző műszerrel, amely „előszűréssel” segíti a jogszabályi előírásoknak nem megfelelő környezetvédelmi tulajdonságokkal rendelkező gépjárművek kiszűrését.
A speciális mérőműszer legközelebb szeptember 19-én lép működésbe a 4. sz. főút Pallag-felé vezető leágazásánál.

(HBMKH)