­A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal a KEHOP-5.2.2-16-2016-00047 azonosító számú projektje keretében 1 299,7 millió Ft összegű európai uniós forrás, valamint 2,3 millió Ft saját forrás felhasználásával 33 db általa használt, illetve vagyonkezelt középület kiemelt épületenergetikai fejlesztését valósította meg, három ütemben.

Az I. ütem (9 db épület) 2017. március végén fejeződött be, a II. ütem (12 db épület) 2017. augusztus végén, a III. ütem (12 db épület) pedig 2018. október elején zárult.

Október 13-án volt az ünnepélyes átadó, ahol Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára azt mondta: büszke arra, hogy az összes járásban színvonalas szolgáltatás és a kornak megfelelő, kifogástalan körülmények fogadják a hivatalokba betérő ügyfeleket.

 

 

(Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára)

 

Rácz Róbert, a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja ünnepi beszédében hangsúlyozta: a korszerűsítés a megye teljes területére kiterjedt. A közel 1,3 milliárd forintból a kormányhivatal napi ügyfélfogadásra és ügyintézésre használt épületeinek 68%-a, vagyis mintegy 2/3-a újult meg és vált sokkal hatékonyabbá energiagazdálkodás szempontjából.


 

 

(Rácz Róbert, a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja)

 

(Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára, Vasas Lászlóné dr., a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal főigazgatója, és Rácz Róbert, a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja az ünnepélyes szalagátávágáson.)

 

Az ünnepélyes szalagátvágást követő sajtótájékoztatón részletesen is bemutatták a beruházásokat. Gergely Tibor, a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Pénzügyi és Gazdálkodási Főosztályának vezetője elmondta: az energiafogyasztás csökkentése érdekében mindösszesen 10 287 m2 homlokzati és 7 843 m2 padlásfödém hőszigetelésére került sor, valamint 773 db nyílászáró cseréje valósult meg.

Továbbá valamennyi helyszínen napelemes rendszerek épültek ki, összesen 2095 db panel felhelyezésével, melyek együttesen 550,04 kW teljesítményre képesek (ez körülbelül 200-220 háztartás energiaigényének felel meg). A hőszigetelés, a nyílászárók cseréje, valamint a napenergia hasznosítása mellett 13 db épületben váltak korszerűbbé a radiátorok, kazánok és lámpatestek is.

 

 

(Előadást tart: Rácz Róbert, a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja, valamint Gergely Tibor, a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Pénzügyi és Gazdálkodási Főosztályának vezetője)

 

A beszámolóból kiderült, hogy a kivitelezésnek köszönhetően az épületek energetikai minőség szerinti besorolása jelentősen javul. Ezáltal a kormányhivatal éves várható megtakarítása elérheti a 45 millió Ft-ot.


A fejlesztések a következő helyszíneken valósultak meg:


Balmazújváros, Debreceni u. 4.

Berettyóújfalu, Kossuth u. 6.

Biharkeresztes, Kossuth u. 3.

Debrecen, Arany János u. 53.

Debrecen, Böszörményi út 146.

Debrecen, Erzsébet u. 27.

Debrecen, Széchenyi u. 46.

Debrecen, Darabos u. 9-11.

Debrecen, Tímár u. 17-19.

Debrecen, Hatvan u. 16.

Debrecen, Bartók B. út 115.

Debrecen, Kossuth u. 12-14.

Debrecen, Piac u. 54.

Debrecen, Vármegyeháza u.1/a.

Debrecen, Hunyadi János u. 13.

Hajdúböszörmény, Bocskai István tér 1.

Hajdúböszörmény, Csomaközy András u. 3.

Hajdúdorog, Tokaji út 4.

Hajdúhadház, Dr. Földi János u. 4.

Hajdúhadház, Hunyadi u. 6.

Hajdúszoboszló, Dózsa György út 14.

Hajdúszoboszló, Kossuth u. 3.

Hajdúszoboszló, Rákóczi u. 20.

Komádi, Hősök tere 14.

Létavértes, Árpád tér 10/A.

Nádudvar, Fő út 119.

Nyíradony, Árpád tér 1.

Nyíradony, Kossuth u. 2.

Polgár, Barankonics tér 5.

Püspökladány, Bocskai u. 11.

Püspökladány, Kossuth u. 6/1.


(HBMKH)