A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Debreceni Járási Hivatala is részt vett idén a Neked MUNKA, nekem ÁLOM programban, melyet Hajdú-Bihar megyében a Salva vita Alapítvánnyal közösen a Fehér Bot Alapítvány valósított meg.

Az álomnapok május 30-a és június 2-a közé lettek kitűzve és ez idő alatt a programban résztvevő fogyatékossággal élő személyek kipróbálhatták azokat a munkaálmaikat, amelyben szeretnének elhelyezkedni, de erre állapotuk vagy egyéb más okok miatt nincs lehetőségük.
Babik Tamás, látássérült a Debreceni Járási Hivatalt szerette volna megismerni, ahol lehetősége volt több dolgozó munkájába bepillantást nyerni. A Kormányablak Főosztályon figyelemmel kísérhette egy szintén látássérült dolgozó munkáját, majd a Hatósági Főosztály Hatósági Osztályának több szakterületét, a szociális szakügyintézők, szabálysértési szakügyintézők és hatósági szakügyintézők feladatait ismerhette meg közelebbről.

(HBMKH)