­Az Európai Mobilitási Hét keretében rendezik meg a XXIII. Közúti Közlekedési Környezetvédelmi Akcióprogramot, amelyhez a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal is csatlakozik.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a Környezettudományi Intézet együttműködésével megvalósuló eseménysorozat célja a környezetbarát és fenntartható városi közlekedés népszerűsítése, valamint a környezetszennyező járművek közúti közlekedésből történő kiszűrése. Az akcióprogram keretében a kormányhivatal közlekedési szakemberei az elhaladó járművek károsanyag-kibocsátását menet közben mérik az „RSD” elnevezésű távellenőrző műszerrel, amely „előszűréssel” segíti a jogszabályi előírásoknak nem megfelelő környezetvédelmi tulajdonságokkal rendelkező gépjárművek kiszűrését.

Idén szeptember 23-27. között országosan négy helyszínen tartanak a szakemberek egynapos műszeres környezetvédelmi méréseket: Budapest, Győr és Szeged mellett Debrecenben, a 4. sz. főút Pallag felé vezető leágazásánál.

(HBMKH)