A kormány a hatékony, megbízható, polgár-barát és szolgáltató közigazgatás megteremtése érdekében 2010 tavaszán hozzálátott a magyar állam újjászervezéséhez. E történelmi léptékű átszervezés egyik kiemelkedő eredményeként 2011. január 1-jétől megkezdték működésüket a kormányhivatalok, a kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szervei. Székhelyük a megyeszékhelyeken van, a főváros és Pest megye esetében egyaránt Budapesten. Az általános hatáskör azt jelenti, hogy a kormányhivatal, illetve a kormányhivatalok részeként működő szakigazgatási szervek jogszabály alapján bármilyen államigazgatási ügyben eljárhatnak.

A hivatalt kormánymegbízott vezeti, akit a közigazgatási és igazságügyi miniszter javaslatára a miniszterelnök nevez ki és ment fel. A kormánymegbízott megbízatása a kormány megbízatásához kötött. A kormányhivatal hivatalszervezetét főigazgató vezeti, aki helyettesíti a kormánymegbízottat távolléte vagy akadályoztatása esetén. A főigazgató munkáját általános helyettesként az igazgató segíti. A kormányhivatal közvetlenül a kormánymegbízott vezetése alatt álló szervezeti egységekből, a törzshivatalból és az ágazati szakigazgatási szervekből áll. A törzshivatal és a szakigazgatási szervek szervezetileg főosztályokra és osztályokra tagolódnak.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatalt Széles Sándor kormánymegbízott vezeti. A hivatalszervezetet Dr. Gyurita Rita főigazgató irányítja. 

A kormányhivatal a jogszabályoknak és a kormány döntéseinek megfelelően - összehangolja és elősegíti a kormányzati feladatok területi szintű végrehajtását. Államigazgatási hatósági jogkört gyakorol, melynek keretében a különböző ügyekben (pl.: építésügy, gyámügy, adóügyek) első vagy másodfokon jár el. Ellátja a helyi önkormányzatok és kisebbségi önkormányzatok törvényességi ellenőrzését, valamint a kistérségi fejlesztési tanács, a megyei területfejlesztési tanács, a térségi fejlesztési tanács és a regionális fejlesztési tanács működésének törvényességi felügyeletét is. Ellenőrzi a területi illetékességgel államigazgatási jogkörben eljáró, illetve az ilyen feladatokat ellátó szerveket.

A kormányhivatal közreműködik egyes szervezési feladatok ellátásban, mint pl.: katasztrófák elleni védekezés, illetve a közigazgatási képzések és továbbképzések területén vizsgáztatási és vizsgaszervezési tevékenységet végez. Gondoskodik a területi koordináció fórumának, a fővárosi és megyei államigazgatási kollégiumnak, létrehozásáról, működéséről, valamint közreműködik a közigazgatás korszerűsítésével, és az elektronikus közigazgatás kialakításával kapcsolatos feladatok összehangolásában és szervezésében.

A kormánymegbízott közvetlen vezetése alatt álló szervezeti egységek

1.    Kormánymegbízott
2.    Főigazgató
3.    Igazgató
4.    Kormánymegbízotti Kabinet
4.1    Állami Főépítész
5.    Védelmi Bizottság Titkársága
6.    Belső Ellenőrzési Osztály

7.    Agrár- és Vidékfejlesztést Támogató Főosztály
7.1    Kérelemkezelési Osztály
7.2    Helyszíni Ellenőrzési Osztály

8.    Népegészségügyi Főosztály
8.1    Közegészségügyi és Járványügyi Osztály
8.2    Laboratóriumi Osztály

9.    Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály
9.1    Egészségbiztosítási Osztály
9.2    Nyugdíj Nyilvántartási és Ellenőrzési Osztály
9.3    Közfoglalkoztatási Osztály
9.4    Munkaerőpiaci és Alapkezelő Osztály
9.5    Rehabilitációs és Szakértői Osztály

10.    Élelmiszerlánc-biztonsági és Földhivatali Főosztály
10.1    Földhivatali Osztály
10.2    Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztály

11.    Hatósági Főosztály
11.1    Építésügyi Osztály
11.2    Hatósági és Oktatási Osztály
11.3    Törvényességi Felügyeleti Osztály

12.    Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály
12.1    Igazságügyi Osztály
12.2    Szociális és Gyámügyi Osztály

13.    Pénzügyi és Gazdálkodási Főosztály
13.1    Pénzügyi és Számviteli Osztály
13.2    Beszerzési, Beruházási és Üzemeltetési Osztály
13.3    Informatikai Osztály
13.4    Támogatási és Bérgazdálkodási Osztály
13.5    Projekt Osztály

14.    Jogi, Humánpolitikai és Koordinációs Főosztály
14.1    Koordinációs és Szervezési Osztály
14.2    Humánpolitikai és Jogi Osztály


A kormánymegbízott közvetlen vezetése alatt álló járási hivatalok

1. Csornai Járási Hivatal
1.1    Kormányablak Osztály
1.2    Hatósági és Gyámügyi Osztály
1.3    Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztály
1.4    Foglalkoztatási Osztály
1.5    Földhivatali Osztály
1.6    Népegészségügyi Osztály

2. Kapuvári Járási Hivatal
2.1    Kormányablak Osztály
2.2    Hatósági és Gyámügyi Osztály
2.3    Foglalkoztatási Osztály
2.4    Földhivatali Osztály

3. Mosonmagyaróvári Járási Hivatal
3.1    Kormányablak Osztály
3.2    Hatósági Osztály
3.3    Gyámügyi Osztály
3.4    Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztály
3.5    Építésügyi Osztály
3.6    Foglalkoztatási Osztály
3.7    Földhivatali Osztály
3.8    Népegészségügyi Osztály

4. Pannonhalmi Járási Hivatal
4.1    Kormányablak Osztály
4.2    Hatósági és Gyámügyi Osztály

5. Soproni Járási Hivatal
5.1    Kormányablak és Okmányirodai Osztály
5.2    Hatósági Osztály
5.3    Gyámügyi Osztály
5.4    Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztály
5.5    Építésügyi Osztály
5.6    Foglalkoztatási Osztály
5.7    Földhivatali Osztály
5.8    Népegészségügyi Osztály

6. Téti Járási Hivatal
6.1    Kormányablak Osztály
6.2    Hatósági és Gyámügyi Osztály

7. Győri Járási Hivatal
7.1    Járási hivatalvezetői titkárság

7.2    Kormányablak Főosztály
7.2.1    Kormányablak Osztály 1.
7.2.2    Kormányablak Osztály 2.

7.3    Hatósági Főosztály
7.3.1    Hatósági Osztály
7.3.2    Gyámügyi Osztály
7.3.3    Építésügyi és Örökségvédelmi Osztály
7.3.4    Népegészségügyi Osztály

7.4    Műszaki Engedélyezési, Fogyasztóvédelmi és Foglalkoztatási Főosztály
7.4.1    Közlekedési Osztály
7.4.2    Útügyi Osztály
7.4.3    Munkavédelmi és Munkaügyi Osztály
7.4.4    Foglalkoztatási Osztály
7.4.5    Fogyasztóvédelmi Osztály
7.4.6    Mérésügyi és Műszaki Biztonsági Osztály

7.5    Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály
7.5.1    Családtámogatási és Pénzbeli Ellátási Osztály
7.5.2    Egészségbiztosítási Osztály
7.5.3    Adategyeztetési és Nyugdíjbiztosítási Osztály
7.5.4    Rehabilitációs Ellátási és Szakértői Osztály

7.6    Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztály
7.6.1    Földhivatali Osztály
7.6.2    Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztály
7.6.3    Földművelésügyi Osztály
7.6.4    Növény- és Talajvédelmi Osztály
7.6.5    Vetőmag és Szaporítóanyag-felügyeleti Osztály
7.6.6    Környezetvédelmi Osztály
7.6.7    Természetvédelmi Osztály