Komplex védelmi igazgatási felkészítést tartottak Győrben a Győr-Moson-Sopron megyei települések polgármesterei és közbiztonsági referensei részére.

Az eseményt a Megyei Védelmi Bizottság, a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Rendőr-főkapitányság, valamint az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság szervezte közösen abból a célból, hogy a résztvevők számára bemutassák a védelmi igazgatás rendszerét és a feladatokat ellátó szervezetek tevékenységét. A polgármesterek és közbiztonsági referensek megismerkedhettek továbbá a katonai és a katasztrófavédelmi igazgatás rendszerével és feladataival, a Befogadó Nemzeti Támogatással, a migráció okozta biztonsági kihívások kezelésével, valamint a közbiztonság, tömegkezelés témakört érintő legfontosabb védelmi igazgatási tudnivalókkal.

Lehetőség nyílt a felmerülő kérdések megvitatására is.
A felkészítőn hangsúlyozták, a védelmi igazgatás területén nélkülözhetetlen a megyében feladatot ellátó személyek és szervek közötti ismeretség és munkakapcsolat, egymás feladatainak, hatáskörének ismerete, különösen a most megszerzett vagy átismételt tudás gyakorlatba történő átültetése során. A képzésnek köszönhetően a közös munka a védelmi igazgatás területén a jövőben még hatékonyabban folyhat.
A rendezvényen elismerés átadásra is sor került. Nyugdíjállományba vonulása alkalmából Funk József önkéntes műveleti tartalékos alezredesnek, a Győri Helyi Védelmi Bizottság honvédelmi elnökhelyettesének dr. Németh Andrea, a Győri Helyi Védelmi Bizottság elnöke és Fekete Róbert alezredes, a Megyei Védelmi Bizottság titkár-helyettese köszönte meg eddigi munkáját.

(GYMSMKH Kormánymegbízotti Kabinet)