A megyében 31 intézmény 51 tagintézményében fejeződtek be tegnap az írásbeli emelt és középszintű érettségi vizsgák, amelyeken több mint négyezer diák vett részt.

A kötelező vizsgatárgyakon és a kötelezően választandó idegen nyelven kívül a legtöbben valamilyen szakmai tárgyból, illetve informatikából és biológiából mérettették meg magukat.

A kijavított emelt szintű dolgozatokat május 27-én adják át a vizsgabizottságot működtető intézményeknek. A dolgozatok megtekintésére ezután két nap áll majd a diákok rendelkezésére (május 28. és 29.).  A javítással kapcsolatos esetleges észrevételeket június 2-ig, 16 óráig várják az illetékesek.

Fontos megköszönni az érettségi vizsgák lebonyolításában résztvevő minden szereplőnek az áldozatos munkáját, külön kiemelve azokat intézményeket és dolgozókat, akik a saját intézményükön kívül a kormányhivatal munkáját is példaértékű módon támogatták. Az ő együttműködésük nagy mértékben hozzájárult az emelt szintű vizsgák problémamentes megszervezéséhez és lebonyolításához.

(GYMSMKH Kormánymegbízotti Kabinet)