Több mint 10 millió forint támogatásból ­– a Magyar Falu Program keretében – újult meg a hédervári orvosi rendelő. A program célja az egészségügyi alapellátás biztosítása, feltételeinek javítása az 5000 fő és ez alatti lakosságszámú települések számára. A fejlesztés eredményeként mérséklődnek az egészségügyi alapellátás területi egyenlőtlenségei.

Az 1968-ban épült rendelőben a megítélt támogatásból többek között kondenzációs kazánt építettek be, a rendelők pedig új burkolatot kaptak. A vizes helyiségekbe új szanitereket szereltek fel, és kialakítottak egy mozgáskorlátozott illemhelyiséget is. A fogorvosi szolgáltatás panoráma röntgen készítésére lehetőséget biztosító helyiséggel bővült. Az épületben végeztek továbbá festést, valamint cserélték a villanyvezetékeket, kapcsolókat, sőt, a váróterem bútorzatát is.



Az átadáson Széles Sándor emlékeztetett: idén nemcsak az egészségház újult meg Héderváron, de – az új út átadása mellett – a polgármesteri hivatal épülete is új külsőt kapott. Jövőre pedig a helyi bölcsőde nemcsak megújul, de bővülni is fog – tette hozzá a kormánymegbízott. A Magyar Falu Program keretében nyújtott támogatások mind azt a célt szolgálják, hogy a kistelepülések lakói egyre jobb életminőségben tudjanak élni – egészítette ki Széles Sándor.

(GYMSMKH Kormánymegbízotti Kabinet)