Egyre több helyen okoz gondot a hód: az állat fákat dönt ki, sokszor olyan mértékben alakítja át a folyók környezetét, hogy védett státusza ellenére is indokolt lehet a külső beavatkozás – hangzott el a Szigetközi Natúrpark Egyesület szervezetésében rendezett, „Hódító hód” című konferencián.

Előadásában a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal osztályvezetője elmondta, hogy a hódok 5-8 egyedet számláló családban élnek, és a vízpart mentén territóriumot tartanak fent, melynek határait szaggal jelölik és védik fajtársaiktól. Horváth Lajos Frigyes hangsúlyozta, hogy a hód mindennapi tevékenysége során fákat dönt ki, amellyel nagymértékben átalakítja a környezetét, és ezzel befolyásolja egyes erőforrások elérhetőségét más fajok számára.


A védett és a fokozottan védett növény- és állatfajokról, a fokozottan védett barlangok köréről, valamint az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős növény- és állatfajok közzétételéről szóló 13/2001. (V.9.) KöM rendelet alapján azonban az eurázsiai hód védett állatfaj, melynek természetvédelmi eszmei értéke egyedenként 50.000,- Ft. Hasznosításához a természetvédelmi hatóság engedélye szükséges, melyet a hatóság akkor ad meg, ha közérdekből szükséges, nincs más kielégítő megoldás, és nem jár az adott állatfaj természetes állományának tartós sérelmével.


A szakember a problémás fajok kezelésére főállású, szakértői csapat létrehozását javasolta, továbbá a hódok jelenlegi státuszának átgondolását, felülvizsgálatát javasolta.

(GYMSMKH Kormánymegbízotti Kabinet)