Az emlőrák előfordulásának gyakorisága és haláloki szerepe miatt jelentős népegészségügyi probléma. A halálozás mérséklése céljából fontos a korai felismerés és a korai kezelés. Ebben van segítségünkre az ingyenes mammográfiás szűrővizsgálat.

Az emlőrák előfordulásának gyakorisága és haláloki szerepe miatt jelentős népegészségügyi probléma. A halálozás mérséklése céljából fontos a korai felismerés és a korai kezelés. Ebben van segítségünkre az ingyenes mammográfiás szűrővizsgálat, melynek célja nem egyszerűen az emlődaganatok kimutatása, hanem a még nem tapintható tumorok felkutatása az emlőben. A tapinthatóság határán (10 mm-nél nagyobb átmérőjű) -belüli elsődleges daganatos gócok mellett is már mintegy 15-20 %-os valószínűséggel találhatók helyi vagy regionális áttétek. Az emlőben kifejlődő daganat nagysága és a szóródás megindulása közötti összefüggés régóta közismert.

A mammográfiás vizsgálat alapelve az, hogy az emlők lágyrész-röntgenvizsgálata képet tud alkotni  a még rejtetten növő, nem tapintható daganatokról. Fontos tehát, hogy a vizsgálatra teljesen panaszmentes állapotban, fájdalom vagy bármilyen rendellenesség észlelése nélkül is szükség van.

Kiemelkedő fontosságú a 45-65 éves nők kétévente történő, ingyenes mammográfiás röntgenvizsgálata. Az érintett korosztályú hölgyek névre szóló meghívó levelet kapnak a lakóhelyük szerinti illetékes szűrőközponttól, melyen olvasható a vizsgálat helye, és ideje. Ez utóbbi telefonon módosítható!
Mammográfiás vizsgálatra valamivel fiatalabb vagy idősebb életkorban is van lehetőség, ezt megelőzően háziorvossal, nőgyógyásszal kell konzultálni.

A hölgyek számára a megyei kormányhivatalok szűrési koordinátorai bármilyen kérdés esetén szívesen állnak rendelkezésükre. Győr-Moson-Sopron megyében a Kormányhivatal  Népegészségügyi Főosztály szűrési koordinátorának elérhetősége: 9024 Győr, Jósika u. 16., 96/513-742

(GYMSMKH Kormánymegbízotti Kabinet)