A járások kialakításáról szóló törvényjavaslat részletes vitáját kezdte meg szerdai ülésén az Országgyűlés.
A Kormány ötmilliárd forinttal támogatja az óvodafejlesztést az Új Széchenyi Terv keretében Két pályázati felhívás jelent meg 5 milliárd forint keretösszeggel az Új Széchenyi Terv keretében óvodafejlesztésre. Az NFÜ kiírásai által lehetőség nyílik többek között képzések, tréningek szervezésére, óvodaudvar fejlesztésére, tornaszoba kialakítására és különböző eszközök beszerzésére is. Az Európai Szociális Alap támogatásának köszönhetően jelentősen javulhat az intézmények szolgáltatási színvonala.
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) 2012-ben is meghirdeti a rendezett piaci kapcsolatok kialakítása érdekében nyújtott csekély összegű (de minimis) támogatást, amelyre az idén 100 millió Ft-ot fordít. A támogatást az állattartókkal termeltetési szerződést kötő és termeltetési előleget biztosító kereskedelmi vállalkozások (integrátorok), az állati terméket feldolgozók, és a termelői csoportok igényelhetik.
A civil szervezetek működésének támogatására kiírt pályázatok után újabb pályázatokat írtak ki a Nemzeti Együttműködési Alapból, ennek keretében a civil szervezetek összesen 763 millió forint értékben pályázhatnak szakmai programjaik megvalósítására. A pályázatok beadási határideje 2012. június 3. és 9. közé esik.
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány Erzsébet-tábor néven újabb pályázatot írt ki egymilliárd forint értékben, amely több tízezer iskolás gyermek táborozását teszi lehetővé az idén.