Ami megelőzhető, azt célszerű megelőzni. Különösen akkor, ha akár halálos kimenetelű is lehet egy-egy betegség. Az Európai Védőoltási Hét derekán járunk.

Hazánk kiváló járványügyi helyzetének egyik fontos alappillére a védőoltási rendszerünk. Ennek köszönhetően megelőzhetőek olyan, a múltban akár halálos kimenetelű fertőző betegségek is, mint például a torokgyík, a merevgörcs, a járványos gyermekbénulás – mondja dr. Krisztián Erika megyei tisztifőorvos, a Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának vezetője.

Magyarországon az életkorhoz kötött kötelező védőoltások esetében több mint 99 százalékos az átoltottság aránya. Azokat, akik súlyos betegségük miatt nem kaphatnak oltást, a közösségi immunitás védi, legalábbis addig, amíg az oltatlan személy ki nem kerül a közösségből – figyelmeztet a veszélyre a főosztályvezető.

Az életkorhoz kötött, kötelező védőoltások 6 éves korig folyamatos oltási rendben, a legoptimálisabb időpontban történnek.

A 11 éves kortól esedékes védőoltások iskolai kampányoltások keretében kerülnek beadásra.

Dr. Krisztián Erika, a megyei kormányhivatal  népegészségügyi főosztályvezetője

Hazánkban életkorhoz kötötten gümőkór, torokgyík, szamárköhögés, merevgörcs, járványos gyermekbénulás, agyhártyagyulladást és a véráramba jutva súlyos fertőzést okozó Haemophilus b, gennyes agyhártyagyulladást és véráramfertőzést okozó pneumococcus, kanyaró, rózsahimlő, mumpsz, B típusú fertőző májgyulladás ellen részesülnek kötelezően védőoltásban a gyermekek.

Az első védőoltás a születést követően esedékes, amely a csecsemőkori tuberkulosis súlyos megjelenési formái, a gennyes agyhártyagyulladás és a kiterjedt, szóródó gümőkór ellen nyújt védelmet. Folyamatos oltási rendben a gyermekek 2., 3., 4., ezt követően 12., 15., 18. hónapos és 6 éves korban részesülnek védőoltásba.

Hatodik osztályban egy oltás formájában kapják a gyermekek a torokgyík, szamárköhögés, merevgörcs, egy későbbi időpontban pedig szintén egy oltóanyagban a kanyaró, mumpsz és rózsahimlő elleni ismétlő oltást.

Hetedik osztályban, a tanév elején kerül sor a B típusú fertőző májgyulladás elleni védőoltás első oltására, a második oltást a második félévben kapják a diákok.

Kötelező a védőoltás azon sérültek esetében, ahol a tetanusz, azaz merevgörcs fertőzés veszélye áll fenn, illetve azok esetében, akik sérülését veszettségre gyanús állat okozta.

Az A típusú fertőző májgyulladásban megbetegedettek környezetében élőknél szintén védőoltásra van szükség.

Az önkéntesen igénybe vehető védőoltások közül kettőt emelt ki dr. Krisztián Erika. A human papillomavírus (HPV) elleni védőoltást az átfogó méhnyakrák megelőzési program részeként vezették be. A 12. életévüket betöltött, a 7. osztályába járó leányok iskolai kampányoltás keretében, szülői döntés alapján, térítésmentesen kaphatják a védőoltást.

Az influenza súlyos szövődményes formái ellen ugyancsak az oltás jelenti a legjobb védelmet.

(FMKH – FMH – BKL)