A Székesfehérvárt és Dunaújvárost összekötő útszakasz utolsó kimaradt szakaszának építési munkálatai is megkezdődtek. A csütörtöki projektnyitón azonban arról is szó volt, milyen más utak kerülnek sorra a jövőben.

A Székesfehérvár és Dunaújváros közti szakasz nem csak a két megyei jogú város közti közlekedés szempontjából fontos, hanem azért is, hogy a megye nem legfejlettebb térségeinek megközelítése könnyebb legyen. Simon László kormánymegbízott így fogalmazott a projektnyitó rendezvényen, hozzátéve: – Átdöcögve a vasúti átjárón, melyen a mai nyomvonal még áthalad, az ember arra gondol: itt volt az ideje, hogy ez a beruházás megvalósulhasson. Az is fontos, hogy a gyors és biztonságos közlekedés feltételeinek megteremtésével a gazdaság, a vállalkozások fejlődésének is utat, teret enged az új szakasz.

fotó: Koppán Viktor Dávid


Az új út minősége kapcsán pedig kiemelte: olyan teherbírású és éppen ezért nem épp olcsó anyagból épül az új út, amely biztosítja, hogy ne kelljen mindig javítgatni azt. Az új szakasz építésének befejezése várhatóan 2018 júniusa lesz.

A 62-es számú főútnak, amely összeköti Székesfehérvárt és Dunaújvárost, egy szakaszon még kimaradt a felújítása – e projekt alapkőletétele zajlott csütörtökön Szabadegyházán. A beruházás számairól adott tájékoztatót Varga Gábor, a térség országgyűlési képviselője: 2,9 kilométer új nyomvonalú, lakóterületet elkerülő új országos főút épül kétszer egy sávban, amelyen a tervek szerint 90 km/órás sebességgel lehet majd haladni. Három szintbeli csomópontja lesz, melyek közül egy különszintű csomópont, amely egy 96,6 méter hosszú híd (ez a vasúti főútvonal, az iparvágány, valamint a 62 114-es út fele húzódik majd). Két új csatlakozású útszakasz épül még, valamint 512 négyzetméter zajárnyékoló fal. A környezetvédelemre is gondol a beruházó NIF Zrt. és a Fejlesztési Minisztérium: 138 fát s több mint 55 ezer cserjét telepítenek a beruházás folyamán. A sajtótájékoztatón az is elhangzott: a kivitelezés nettó költsége több mint 3,1 milliárd forint. A várható átadás pedig 2018. júniusa.

─ A mai bejelentés fordulópont a 62-es főút életében, hiszen akik elindulnak a két nagyvárosból, gyönyörű úton közlekednek Szabadegyházáig, ahol azonban kicsit meg kellett szakítani az útjukat. Ezt a problémát szeretnénk a mai beruházással elkerülni – tette hozzá a képviselő, aki szóba hozta azt is, milyen nehéz volt megszerezni a területet, kialakítani a nyomvonalat a lakossági nehézségek miatt. Épp e téma kapcsán vetette fel a sajtótájékoztatón Egriné Ambrus Andrea, Szabadegyháza polgármestere azokat a kérdéseket, amelyek még foglalkoztatják a helyieket, akik közül vannak, akik úgy vélik, „Szabadegyháza esetében az elkerülőt inkább a települést megosztó útnak lehetne nevezni, miután nem megkerüli, hanem elválasztja a két településrészt.”

─ A legfajsúlyosabb kérdés az, hogy a jelenlegi 62-es út és a vasúti átjáró szintbeli kereszteződése megmaradjon. A tervekben még az szerepelt, hogy ez lezárásra kerül. Ezzel az intézkedéssel a két településrész közötti forgalom ellehetetlenül – világított rá a helyiek félelmére a település vezetője, hozzátéve, hogy az önkormányzat a munkaterület átadáshoz azzal a feltétellel járult hozzá, hogy ez a vasúti átjáró a helyi gyalogos és személygépjármű forgalomnak, valamint az autóbusz-közlekedésnek fennmaradjon.

A NIF Zrt. szóvivője gyorsan reagált is a sajtó előtt a felvetésre, melynek lényege, hogy lényegében megmarad az átjáró, amelyen nem korlátozzák a járművek átjutását sem.

Arról, hogy a térségben milyen egyéb utak újulnak meg a közeljövőben, a Fejér Megyei Hírlap július 28-i számában olvashatnak részleteket.

(Fejér Megyei Hírlap - S. Töttő Rita)