Idejét múlta az a nézet, miszerint a diót nem kell permetezni. Sajnos. A megyei kormányhivatal növényvédelmi osztályának tevékenységéről adunk tájékoztatást, és két, újonnan megjelent kártevőt is bemutatunk.

Osztályunk a megye területén lát el növényvédelmi és talajvédelmi hatósági feladatokat –tájékoztatott Zimmermann György, aki a Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatala Agrárügyi Főosztályának Növény- és Talajvédelmi Osztályát vezeti.

– A talaj hazánk természeti értékei között különleges helyet foglal el. Minőségének védelme osztályunk feladata. Így termőföldön bármely talajt érintő beavatkozás csak a talajvédelmi hatóság tudtával, engedélyével vagy szakhatósági közreműködésével valósulhat meg. Négy felügyelői körzetben látjuk el hatósági feladatainkat. A talajok minőségében bekövetkező változások nyomon követésére talajvédelmi információs monitoring rendszert működtetünk, éves mintavételezéssel és vizsgálattal a megye 65 pontján – mondta el az osztályvezető.

– Ellenőrizzük a növényvédő szerek forgalmazását, felhasználását, valamint rendszeresen végzünk friss zöldség-gyümölcs mintavételeket növényvédőszer-maradék vizsgálat céljából. Növény-egészségügyi feladataink közé tartozik a zárlati károsítók felderítése, szántóföldi szemlék végezése, a növényútlevelek ellenőrzése faiskolai árudákban, valamint a növények, illetve növényi termékek export vizsgálata.

Zöldség-gyümölcs minőség-ellenőrzés során ellenőrizzük a friss fogyasztásra szánt zöldség-gyümölcsöket minőségi és nyomon-követhetőségi szempontból is. Folyamatos erőfeszítéseket teszünk a parlagfű visszaszorítására, ami az elhúzódó meleg miatt valószínűleg tovább tart a megszokottnál. Zajlik a szőlőtőkék halálos betegsége, a szőlő aranyszínű sárgaság felderítése, hiszen a jellegzetes tünetek augusztus második felétől a levélhullásig láthatók. A fertőzött területeken (a korábban észlelt fertőzött tőkék körüli egy kilométer sugarú körben) minden tőkét meg kell nézni, a fertőzötteket festékkel megjelölni, majd ezeket ki kell vágatni – tudtuk meg Zimmermann Györgytől.

– Hatósági engedélyeztetés előtt álló növényvédő szerek, regulátorok, valamint termesztő közegek biológiai hatásvizsgálatait is végezzük kísérleti körülmények között, megalapozva ezzel ezeknek a veszélyes anyagoknak a felelősségteljes engedélyezését. Fénycsapdákat üzemeltetve adatokat szolgáltatunk az országos növényvédelmi előrejelzéshez, nyomon követjük a különböző károsítók tömeges felszaporodását, rajzását. A gazdálkodókkal folyamatosan jó kapcsolatot tartunk, segítséget nyújtunk növényvédelmi, talajvédelmi problémáik megoldásában.

Egyetlen hozzánk forduló ügyfél sem távozhat tőlünk anélkül, hogy munkatársaink ne próbálnák meg orvosolni szakterületünket érintő gondjait, legyen szó nagyüzemi gazdálkodóról vagy házikert-tulajdonosról – hangsúlyozta az osztályvezető.

Új kártevőkben sajnos nincs hiány. Erről Takács Attila növényvédelmi szakügyintéző beszélt. Elmondta, hogy például a mediterrán nyaralásból is hozzuk be az új kártevőket, tetveket, hernyókat, bogarakat. Az élő növények kínai importja segítette a selyemfényű puszpángmoly európai diadalútját. Ezek a falánk hernyók teljesen el tudják pusztítani dédelgetett növényeinket. Ennek csak a permetezés tud gátat szabni. Mégpedig legalább évente négyszer kell a növényeinket bő permetlével kezelni úgy, hogy a bokor belsejébe is jusson.

A következő új kihívás a diót érinti és ezzel együtt a karácsonyi bejglinket – jegyezte meg Takács Attila. Új veszélyes kártevő jelent meg ugyanis hazánkban: a dióburok fúrólégy. Ezért mindenképp már június végén sárga lappal csapdáznunk kell a kártevőt, és permetezni is szükséges. Azt azonban be kell jelenteni a szomszédoknak, ha a nagy méretű fáinkat géppel szándékozunk permetezni.

(FMKH – FMH – BKL – fotó: Kormányhivatal)