Farkas Sándor államtitkár a díszpolgári cím idei kitüntetettje

Könyvbemutatóval, kiállítással és Nemzeti esttel ünnepelte Csongrád megye a nemzeti ünnepet. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 171. évfordulóján átadták a Megye Díszpolgára címet is, amelyet ezúttal Farkas Sándor Csongrád megyei országgyűlési képviselő, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese vehetett át.

Könyvbemutató és kiállításmegnyitó

Március 14-én, délután kötetbemutatóval, kiállítással és Nemzeti esttel tisztelgett a történelmi esemény hősei és a jelenkor kiválóságai előtt a két szervezet.

A hivatal épületében március 14-én délután mutatták be Tömörkény István: „Vallomások” című kötetét, amely a nemzeti ünnep alkalmából a Csongrád Megyei Önkormányzat támogatásával jelenik meg, ezer példányban. A könyvben a jeles író eddig még kiadatlan novellái láttak napvilágot, a szöveg illusztrációit pedig a Tömörkény István Gimnázium Művészeti Szakgimnáziumának tehetséges diákjai készítették. Ez utóbbi alkotásokból kiállítás is nyílt az aulában.

Díjátadók a Nemzeti esten

A hagyományosan minden évben megrendezett Nemzeti esten Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő ünnepi köszöntőjében azt mondta: „Hajlamosak vagyunk úgy tekinteni az eseményeket, hogy bukás lett a vége, de meggyőződésem, hogy nem ez történt. A 48-as forradalom győzelme lényegesebb mint a szabadságharc veresége. Mi segítette győzelemre a magyar forradalmi vágyat? Nekem más a válaszom, mint a tudósoknak. Az akkori magyarok nem ültek fel a korabeli európai elit által terjesztett ideáknak” – fogalmazott a politikus.

Kiss Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke Magyarország első egyházi fenntartású, sport és ifjúsági centrumát mutatta be, mint elmondta, a létesítmény avatását augusztus végére tervezik. A nyolcezer fős stadion mellett több sportpálya, többfunkciós rendezvényhelyszín is helyet kap, amely elsősorban az egyházmegye fenntartásában lévő intézményekben tanuló diákok szolgálatában áll majd, de természetesen a megyét, az egyházmegyét és a várost is szolgálja majd az intézmény – ismertette a püspök.

A napjainkban tanúsított kiemelkedő teljesítményért a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke, Kakas Béla adta át a szervezet elismeréseit. Elnöki Kitüntető Díjat kapott dr. Molnár Gyula zenész, a Molnár Dixieland zenekar alapítója és vezetője. Csongrád Megye Sportjáért és Ifjúságáért díjban részesült Ördögh István súlyemelő edző, Takács László testnevelő tanár, Pólyáné Téli Éva földrajz-testnevelés-gyógytestnevelés szakos tanár és Enginé Ábrahám Anita Katalin tanító. Csongrád Megye Sajtódíját idén a Kurca Televízió szerkesztősége érdemelte ki. Csongrád Megyéért díjat Szilágyi Árpád városvédő polgár, a szentesi Szilver Táncsport Egyesület és dr. Kincses László orvosigazgató vehetett át.

Farkas Sándor Csongrád Megye Díszpolgára

Tízedik alkalommal adták át a megye díszpolgári címét, amelynek idei kitüntetettje Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese, országgyűlési képviselő. Életútját Böjte Csaba OFM, ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója méltatta a díjátadón.

„Sándor nagyságát abban látom, hogy itthon maradt a szülőföldjén és ebben gyönyörködik. És rájöhetünk, jó itt nekünk Csongrád megyében élni. Azért imádkozom, hogy továbbra is lássa szépnek a szülőföldjét, hogy ne vágyjunk el innen és otthonunknak tekintsük a Kárpát-medencét”– mondta Böjte atya, majd Isten áldását kérte az államtitkár munkájára.„– Meg vagyok hatódva” – kezdte az országgyűlési képviselő. A díjazott a szülőföld szeretetének fontosságát hangsúlyozta köszöntőjében, mint utalt rá, az itteni föld illata semmi mással nem téveszthető össze. A politikus a szabadságunk tekintetében „sorsdöntőnek” nevezte a május 26.-i európai parlamenti és az őszi önkormányzati választás is.

Farkas Sándor az díjjal járó anyagi elismerés egyik felét a Dévai Szent Ferenc Alapítványnak adományozta, a másikat pedig a hagyományos fábiánsebestyéni juniális színvonalas megszervezésére fordítja.

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár videóüzenetben köszöntötte a díjazottakat.

Juhász Tünde pohárköszöntőjében az ünnep kapcsán a számvetésre hívta fel a figyelmet. – Magyarország felemelkedőben van, a gazdaság növekszik. Azt kívánom, a következő években is legyünk eredményesek – mondta a kormánymegbízott.

Az ünnepi műsorban közreműködött Temesi Mária operaénekes, tanszékvezető egyetemi tanár, Cseh Antal, makói származású operaénekes és Koczka Ferenc zongoraművész, karnagy.

(Csongrád Megyei Kormányhivatal)